A hatóságok változnak, a magyarellenes módszerek ugyanazok!

A hatóságok változnak, a magyarellenes módszerek ugyanazok!

Állásfoglalás a hétfői kárpátaljai események kapcsán

Megdöbbenéssel értesültünk azokról a hétfői, kárpátaljai eseményekről, melyek keretében az ukrán titkosszolgálat fegyveres kommandósai – egyértelmű megfélemlítési célzattal – több kárpátaljai magyar intézmény székházában, valamint Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének lakásán is házkutatást tartottak.

Jól emlékszünk még arra a két évvel ezelőtti sokkoló esetre, amikor a KMKSZ ungvári székháza ellen szerveztek robbantásos merényletet. Most úgy tűnik: az ukrajnai magyarellenes események sorozata folytatódik, ráadásul immár állami szintre emelkedett a helyi magyar közösség módszeres megfélemlítési kísérlete. Az Erdélyi Magyar Szövetség vezetőiként szolidaritásunkról biztosítjuk kárpátaljai testvéreinket, valamint a rendelkezésünkre álló nemzetközi kapcsolataink révén az európai közvéleményt is tájékoztatjuk e legutóbbi, felháborító eseményekről.

Az erdélyi magyar közösség tagjaiként jól tudjuk, mit jelentenek az államilag vezényelt koncepciós eljárások – gondoljunk csak a koholt vádakkal letartóztatott és bebörtönzött Beke István és Szőcs Zoltán ügyére –, vagy épp az intézményhálózatainkat ért vegzálások. A recept mindenhol ugyanaz: a főhatalom célja az őshonos magyar nemzeti közösség megfélemlítése, az etnikai feszültségkeltés, valamint a magyar érdekérvényesítés lehetőségeinek szűkítése. Ilyen körülmények között kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a lehető leghatározottabban tiltakozzunk minden hasonló eset ellen, egységesen lépve fel az egyre inkább fokozódó magyarellenességgel szemben. Elengedhetetlen, hogy a Kárpát-medence magyarsága közösen mutasson fel erőt a trianoni utódállamok területén rekedt közösségeink védelme érdekében. Épp ezért – miként eddig is – az Erdélyi Magyar Szövetségre a továbbiakban is számíthat minden olyan Kárpát-medencei szervezet és magánember, amelyet vagy akit magyarsága miatt ér hátrányos megkülönböztetés. A trianoni békediktátum századik évfordulójának évében még fontosabb, hogy hangsúlyozzuk: száz év után is összetartozunk, jövőnk pedig – országhatároktól függetlenül – közös.

Az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Bizottsága

Facebook
Érintő hírportál