Aszály okozta károk az Érmelléken

Hogyan értékeli az aszály okozta károkat Ványi Attila, az Érmelléki Gazdák Egyesületének elnöke?

Az utóbbi évek időjárási tendenciája híven tükrözi, hogy Európában felettébb megnőtt az aszály okozta károk kockázata. Ez a jelenség egyre nagyobb gondokat okoz a mezőgazdaságban, főleg a növénytermesztésben. Az Érmelléken ebben az évben tetőzött az aszály, majd minden növényi kultúránál teljes a csőd – hangoztatják a gazdák.
Az idei nyár az átlagnál is szárazabb volt, százéves meleg rekordok dőltek meg. A hőségnapok és csúcshőmérsékletek száma jóval meghaladta a sokéves átlagot. Erdély egyes területein voltak ugyan esőzések sőt, komoly károkat okozó viharok is, azonban a 2015-ös év időjárását a kiadós csapadék hiánya jellemezte. A Partiumban, ezen belül az Érmelléken is jelentős károkat okozott az aszály, főleg a nem öntözött kukorica, napraforgó, illetve gyümölcsösök esetében. Még a kifejezetten meleget kedvelő dinnye sem hozott semmilyen hasznot – panaszkodtak az érmelléki gazdák.
Európai viszonylatban az aszály a gabonatermést érintette legkevésbé, viszonylag itt tapasztalható a legkisebb veszteség.
A pusztító szárazságot nemcsak a nagygazdák sínylették meg, de a zöldség- és gyümölcstermesztésre szakosodtak, sőt a borszőlő, illetve a méztermelők is. Borászok állítják, hogy hatalmas mennyiségű szőlőtőke száradt ki idén a csapadékhiány miatt.
A burgonya némelyik helyen még eresztett, de a kukorica, amely szinte az egyik legfontosabb kultúrnövényünk, a legtragikusabb statisztikát mutatja. Az érmelléki gazdák szerint ennek a haszonnövénynek mintegy nyolcvan-kilencven százaléka ment tönkre. A napraforgó és a szója sincs jobb helyzetben.
Romániában amúgy is kevés hangsúlyt fektetnek a mezőgazdaság támogatására, az unió szinte alig szubvencionálja, kártérítést pedig csak fagykárokra és jégverésre kötnek a termesztőkkel, holott a mezőgazdaságot az aszály sújtja leginkább.
Szárazság idején a talaj, illetve a vetőmag minősége is sokat nyom a latban. Míg megfelelő körülmények között a jó minőségű földterületeken van a legjobb a terméshozam, addig az idei szárazságban az alacsonyan fekvő területek, azaz a nádasok, mocsarak melletti nyirkos földek vetései zöldelltek inkább. A magasabban fekvő földek talaja még éjszaka sem tudott lehűlni –, így alulról befülledt, fentről leperzselődött a termés. Az éjszakai fülledtség és a napon mért 60–70 Celsius fokos forróság, akár tíz nap alatt is képes volt tönkretenni a vetést. Idén pedig többszöri két-három hetes hőség-periódus is előfordult, amely helyrehozhatatlan károkat okozott a földeken.

vanyi

Az aszály okozta károkat Ványi Attila, az Érmelléki Gazdák Egyesületének elnöke, érsemjéni mezőgazdász értékelte ki. Mint mondta, a család 120 hektáron gazdálkodik, mely terület egyharmada homokföld, ezeken a területeken teljes a kár, a fekete talajon nyolcvan, néhol kilencven százalékban ment tönkre a kukorica. A polgármesteri hivatalokban le lehet ugyan adni a kártérítési igénylést, de az eredmény csak annyira biztos, mint a kutya vacsorája. A 2012-es évi aszálykárt csak 2014-ben kapták meg – hektáronként 100 lejt. Könnyen ki lehet számolni mennyit ért, amikor egy hektárba hozzávetőlegesen két-három ezer lejt fektetnek a gazdák – vetőmag, műtrágya, gyomirtó, egyebek. A három évvel ezelőtti kár mintegy 50 ezer lejre rúgott. Az idei ezt jóval felülmúlja majd.
Ilyen esetekre a mezőgazdasági minisztériumnak vagy az Agrárkamarának létre kellene hoznia egy alapot, amelyből megtéríthetnék a károkat. A vetőmag forgalmazó cégeknél mindenki hitelre, azaz betakarításra vásárolja a vetőmagot. Adósság átütemezése pedig szóba se jöhet. Úgyhogy még fogalmuk sincs, miből fogják kifizetni a tartozást. Abban bíznak, hogy ebben az esztendőben a kormány legalább a földadót elengedi (90lej/ha).
Át kellene állni repcére, szójára, árpára. Ezek a kultúrák nyári betakarításúak. Télen több a csapadék, mint nyáron. Legalábbis az elmúlt évek ezt igazolják. A mezőgazdászoknak is váltaniuk kell. A kukorica csak viszi a pénzt. Előbbiekből viszont tűrhetően ki lehetett gazdálkodni a befektetést és még marad is némi haszon. Tájékoztatót kellene szervezni az érmelléki gazdaegyesületnél az új lehetőségek kiaknázását illetően. Utóbbi egyébként már folyamatban is van. Csak így lehet lépést tartani a klímaváltozással a jövőben – mondta Ványi Attila egyesületi elnök.

Sütő Éva

 

Facebook
Érintő hírportál