Az Aranyos völgyében síeltek a köröstárkányi cserkészek

Az Aranyos völgyében síeltek a köröstárkányi cserkészek

Január 25–28. között a Köröstárkányi Verbőczy Kálmán Cserkészcsapat Egyed Csaba vezetésével téli tábort szervezett az Aranyos völgyében. A hagyományszámba menő, immár a tizedik cserkészkiruccanást természetesen a járvány diktálta szabályok betartásával bonyolították, de  a cserkészélethez tartozó „megpróbáltatásokat”, a fiatalok szórakozását, a tél örömeinek kiaknázását különösebben nem befolyásolták az erre vonatkozó rendelkezések.

A négynapos sítábor felhőtlen élvezetei között minden mulatságos ötletnek helye volt. A téli örömök nyújtotta jókedvnek, vigadalomnak a derékig érő hó volt legnagyobb generátora. A táborozásban a szánkózás és a természetjárás mellett ezúttal is rengeteg volt a móka. Napközben társasjátékokkal, népdalok tanulásával űzték az időt, de a fő hangsúly természetesen a síelésen volt, az jelentette a fiatalok számára a legnagyobb élvezetet. Reggel tornával és imával indult a cserkészélet, sőt ezúttal az éjszakai portya is belefért a programba, ami nagy bulinak számított, hisz nagy csinnadrattával kezdődött az éjféli felcihelődés (fedő, fakanál és minden konyhai eszköz „megszólalt”, ami portyára hívta a derék cserkészhadat).

Természetesen az ellátmányról is maguk gondoskodtak, hisz egy igazi túlélőnek úgy dukál, hogy feltalálja magát a „legádázabb” körülmények között is.

A tábort a Verbőczy Kálmán Ifjúsági Cserkészegyesület szervezte, a szülők és a köröstárkányi önkormányzat támogatásával – közölte hírportálunkkal Egyed Csaba parancsnok. További fotók a sítáborról ide kattintva láthatók.

S. É.

Facebook
Érintő hírportál