56-ra emlékezett az érmihályfalvi polgári oldal

56-ra emlékezett az érmihályfalvi polgári oldal

Szerda délután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács érmelléki szervezete, valamint a Néppárt helyi tömörülete alkalomhoz illő ünnepi megemlékezést tartott a mihályfalvi Széchenyi-téren, a Szabadság madaránál, illetve az érmihályfalvi csoporthoz tartozók neveit megörökítő márványtömbnél.

Czeglédi Júlia, az EMNT érmelléki szervezetének elnöke a hazaszeretetről, a hazafiságról osztotta meg röviden gondolatait, illetve elmondta, a polgári oldal tiszteletteljes megemlékezése politikamentes és lényegre törő, nem hagyva figyelmen kívül az idős emberek egészségi állapotát, akik eljönnek emlékezni hozzátartozóikra, jóbarátra, szomszédra, azokra akiket meghurcolt, bebörtönzött, vagy meggyilkolt az ötvenes évek emberellenes rendszere. A polgári oldal megemlékezése nem szeparatív szándékkal szerveződött egy órával korábban – mondta, hanem azok kedvéért, akik nem szeretnék végighallgatni a sok esetben órákra nyúló politikusi beszédeket.

A megemlékezésre a környező kistelepülésekről is eljöttek, azokról a településekről, ahol nincs hova letenni az emlékezés virágait, de közösen szerettek volna emlékezni a mihályfalvi csoporthoz tartozókra, illetve valamennyi 56-os hazai és anyaországi áldozatra.

Czeglédi Júlia szavait megelőzendő, Rencsik Ferenc, az EMNT érmelléki szervezetének alelnöke mondta el Székely János Soha-semmi című versét.

A Széchenyi-téri emlékhelyen az EMNT nevében Czeglédi Júlia és Varga István, az EMNP helyi szervezetének nevében Pap Sándor és Baricz Nánási Ferenc koszorúzott.

Innen a Sass Kálmán 56-os mártír lelkész obeliszkjéhez vonultak, ahol Szilágyi Ferenc Hubart helyi költő, író és képzőművész mondta el saját költeményét, illetve néhány gondolatban összefoglalta Sass Kálmán mártíromságának, valamint a 63 évvel történt események történelmi jelentőségét.

Végezetül ide is elhelyezték a kegyelet virágait mind a helybéliek, mind az érmelléki településekről érkezettek.

S. É.

Szilágyi Ferenc Hubart: Jöjj, szent Szabadság!

nemzeti ünnepünkre
 
Nem engedünk mi már a negyvennyolcból!
– rebellisvérrel írt kemény szavak.
A harc bukottja lábra áll a porból,
s kaparni kezd a kard után a vak.
S ha még harapna tán a sorshiéna,
mankóra, botra kap ma mind a béna.
Ó, szent Szabadság, népek áldanak!
 
Nem engedünk mi már az ötvenhatból,
omoljanak sötét börtönfalak!
Elég a kínból és a szégyenpadból,
mártírt csinált a jó futószalag.
A gyáva rendőr félt fegyvertelentől,
hogy majd hazug világa rendje megdől.
Ó, szent Szabadság, népek áldanak!
 
És már nyolcvankilencet írtunk akkor
– fejkvóta volt, igen csekély adag –,
gyomrunkba mart a félelem, s a vackor,
úgy éltünk, mint az üldözött vadak,
kiket sorsuk kemény világa büntet;
s örültünk végre, hogy Temesvár tüntet.
Ó, bátor város, áldva áldalak!
 
Nem engedünk mi már az elveinkből,
de jönnek ó bajokra új hibák,
új rend még nincs, de már a régi rend dől,
hitet szanál a csúf, hamis világ.
Szabadság helyett rossz globális érdek,
egymásra vetve össze mégse férnek,
s terjednek új, gender tendenciák.
 
Új zsarnok tart ma fogva: sár, salak!
Jöjj, szent Szabadság, meddig várjalak?
 
2019. okt. 20.
Facebook
Érintő hírportál