A bonis bona discere – Jótól jót tanulni

Bibó István (1911–1979) jogi doktor, egyetemi tanár, majd könyvtáros, államminiszter, 56-os politikai fogoly emlékére szervezett rendezvénysorozatot Nagyváradon és Kolozsváron a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) A bonis bona discere – Jótól jót tanulni címmel.

bibo 12011 novemberében az ELTE Állam és Jogtudományi Karán Az államtudós és államférfi címmel kétnapos konferenciát tartottak Bibó születésének 100. évfordulója alkalmából. Azóta több helyen és alkalommal is bemutatták a centenáriumra készült kiállítást, az ELTE ÁJK Perjátszóköre Bibó-­akták című előadását, levetítették a Hanák Gábor történész-rendező által összeállított Bibó-interjúkat, továbbá kerekasztal-beszélgetést szerveztek a tudós gyermekei, Bibó Borbála és Bibó István, illetve Gyarmati György történész, Zsidai Ágnes és más kutatók szereplésével. 2015 novemberében a Sapientia EMTE által szervezett, A magyar tudomány napja Erdélyben című rendezvényen felmerült, hogy a határon túli magyar társegyetemeket is bevonják az emlékezéssorozatba.

Ennek eredményeként 2016. március 21-én megnyitották a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem aulájában a nemzetközileg kimagasló, magyar viszonylatban pedig az egyik legnagyobb demokrata politikai gondolkodó, Bibó István életét és munkásságát bemutató, több pannóból álló tárlatot.

bibo 3Április 1-jén emlékkonferenciát tartottak a PKE dísztermében, amely Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, az egyetem Alapítók Tanácsa elnökének üzenetével kezdődött. Mivel ő ekkor a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán vett részt az Országházban, szavait Tolnay István, a Tanács alelnöke tolmácsolta. A Királyhágó-mellék előző püspöke Bibó István példamutató munkásságát és helytállását méltatva idézte föl a magyar ’56 erdélyi vonatkozásait, személyes élményeit is megosztva: „Én magam a »családi folklór« révén szereztem meg első ismereteimet a forradalomról. Első gyermekkori emlékeim közé tartozik, amikor néhai Édesapám a pesti forradalom eseményeinek hallására családunk első rádióját megvásárolta. Maléter Pálék nevével együtt pedig minden bizonnyal drága Édesanyámtól hallottam első ízben Bibó István nevének említését. Amit ők egykor csak suttogva mertek elmondani: a félelemnek ez a hallgatása kísérte végig egész gyermek- és ifjúkorunkat. S mivel nem menekültünk – de nem is menekülhettünk – el, a hatalmi megfélemlítettségnek és az emberi gyávaságnak a pilléreire épülő kommunista, nacionalista diktatúrának ebben a fojtogató légkörében kellett megtalálnunk a módját és a lehetőségét annak, hogy mindennek ellenére, emberi és nemzeti méltóságunkat, hitünket és a reménységet megőrizve, mégiscsak teljes értékű emberi életet éljünk – Reményik Sándor szavával szólva: »ahogy lehet«.” A hallgatás falának leomlása után már prédikációiban idézhette Bibó talán leghíresebb, közszájon forgó mondatát a félelemről: „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni” – írta a püspök, arra biztatva mindnyájunkat: legyünk Bibó István követői, azaz „javíthatatlan demokraták”, akik nem hajlandók félni! „Legyünk mindnyájan bátor szívű keresztény demokraták, akiknek legfőbb erkölcsi legitimációs alapja: a népük iránti szeretet. Íme, ezenképpen kerül közös nevezőre egymással a demokrácia és a szeretet, mintegy erkölcspolitikai hitvallás gyanánt. Ekképpen kövessük arra érdemes nagyjainkat és államférfiainkat, és szolgáljuk hűséggel nemzetünket.”

A továbbiakban az ELTE ÁJK Perjátszóköre előadta a Bibó-aktákat, levetítették a Bibó-interjúkat, majd pódiumbeszélgetésre került sor Bibó életművéről, illetve szellemiségéről.

A nagyváradi program után április 2-án délután Kolozsváron, a Sapientia EMTE Tordai úti épületének Aula Magna termében folytatódik a rendezvénysorozat, hasonló tartalommal. Ide kerül át a PKE-ről a vándorkiállítás is.

Nagyvárad, 2016. április 1.

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

 

Facebook
Érintő hírportál