A hazugság pontokba szedve is hazugság

A hazugság pontokba szedve is hazugság

Miután botrányt kavarva tönkretenni igyekezett a nagyváradi magyarok augusztus huszadikai ünneplését, az RMDSZ a Bihari Napló tegnapi számában pontokba szedve igyekezett magyarázni a magyarázhatatlant, igazságnak beállítani a hazugságot, farizeusi szemforgatással csodálkozva azon, hogy akad olyan magyar szervezet Nagyváradon, amely az igazság – nem pedig az önkormányzat, ahogy ők fogalmaztak – mellett kiáll. Az RMDSZ tényeket emleget, de csak féligazságokat, csúsztatásokat és hazugságokat sikerült pontokba szednie, melyek mind azt szolgálják, hogy megtévesszék a nagyváradi magyarokat, és tovább rombolják az amúgy is mélyponton levő hangulatát közösségünknek. Ugyan senkinek sem hiányzik a nyilatkozatháború, de a történeti hűség kedvéért rögzítsünk néhány olyan valós tényt, ami valahogy kimaradt az RMDSZ felsorolásából:

  • Tény az, hogy miután több mint hetven esztendeig nem volt a váradi magyarságnak lehetősége Szent István napjának méltó megünneplésére, a Néppártnak és helyi civileknek köszönhetően harmadik éve lehetőség van erre, mégpedig a város főterén. Tény az is, hogy ez alatt a három év alatt az RMDSZ minden egyes évben botrányt kavart az ünnep ideje alatt. 2017-ben rászervezett az eseményre, 2018-ban egy fordítási hiba ürügyén – amiért egyébként az önkormányzat illetékesei eddig példátlan módon bocsánatot kértek – kavartak botrányt, idén pedig az ismert botrányos eseményeket sikerült összehozniuk „ünnep” címszó alatt
  • Tény az is, hogy az RMDSZ szervezői pontosan tudták, nincsenek birtokában minden engedélynek, hogy a Zöldfa utca végén színpadot állítva ott műsort adhassanak elő az általuk odahívott táncosok, felnőttek és gyermekek. Az őket érintő eljárásuk a lehető legaljasabb, hiszen gyerekeket és szüleiket vezették félre politikai céljaik mentén, gyakorlatilag áldozati bárányként felhasználva őket, akiken majd csattan az ostor. Egyébként is rosszhiszeműségre, vagy pedig ostobaságra vall az egész eljárásuk, másnak ugyanis nehezen lehet nevezni azt a tényt, hogy a Havasi koncert helyszínétől ötven méterre akartak színpadot állítva zenei műsort előadatni, miközben éppen zajlottak Havasi Balázs koncertjének hangszerpróbái. Hangsúlyozzuk még egyszer: mindezt érvényes engedély nélkül, annak tudatában, hogy az engedélyt nem is kapják meg.
  • Az RMDSZ illetékesei azt is pontosan tudták – bár ezt most szemérmesen elhallgatják – hogy az önkormányzat hetekkel azelőtt meghirdette: a Szent László téren felállított kisszínpadon bármilyen néptáncos, vagy más csoport felléphet augusztus 21-én, déli 12 óra és délután 17 óra között. A most magyarellenes diszkriminációt kiáltóknak tehát adott volt a színpad, a hangosítás, és a lehetőség, hogy magyar népzenével töltsék meg városunk főterét, mint ahogyan az egy nappal korábban a kenyérszentelési ünnepen is történt. Az, hogy nem éltek a lehetőséggel, inkább rosszhiszeműen rászerveztek a Havasi koncertre, élesen megvilágítja mi is volt valódi céljuk.

Jól látható, hogy az RMDSZ-nek semmi sem drága, ha botrányt kell kavarni Nagyváradon. A megyei tanács elnöki székének kedvéért magukra hagyták a város magyarságát, és miután a helyi döntésekben semmilyen szinten nem tényezők, ott igyekeznek ártani, ahol csak tudnak. Vétlen gyerekek és szüleik háta mögé bújva, hazudnak a közösségnek, miközben kétségbeesve próbálnak minden eszközt megragadni, hogy szimpátiát gerjesszenek maguk iránt. Nekik nem elég a valós és létező magyarellenesség, hamis ügyeket kreálva, gyerekeket kampányeszköznek használva ártanak, hiszen egyetlen céljuk van: ha nekik nincs befolyásuk a közügyekre Nagyváradon, másnak se legyen. Ezt nem hagyhatjuk, és nem is hagyjuk szó nélkül, erre nem lehet indok semmilyen álságos egységretorika. Az RMDSZ elmúlt három évtizedes helyi teljesítménye a legjobb indok arra, hogy ne hagyjuk az ő képviseletükre Nagyvárad magyarságát, hiszen az a hatalom birtokában csak leépülést, a tájba simulást, egyre gyorsuló elfogyást, ellenzékben pedig botrányokat és kétségbeesett hazudozásokkal tűzdelt lövészárokharcot hozott városunk magyar közösségének.

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete

Facebook
Érintő hírportál