A járókelők akadályozták meg egy hétéves kislány elrablását Szebenben

A járókelők akadályozták meg egy hétéves kislány elrablását Szebenben

Felfoghatatlan, hogy jut eszébe valakinek a caracali botrány fokozott hangulatában – meg egyáltalán bármikor – gyermeket rabolni a fényes utcán.

Miközben az egész ország a caracali gyilkosságokkal kapcsolatos döbbenetes fejleményekre figyel, a közbeszédben és a sajtóban is nagyobb figyelem fordul a gyermekek, illetve a nők elleni erőszak tematizálására. Rég elfeledett esetek kerültek újra elő, persze megy a szenzációkeltés is, de legalább nem lehet elbagatellizálni a hatóságok mulasztásait.

Ebben a fokozott közhangulatban egy 67 éves férfi megpróbált elrabolni egy 7 éves kislányt fényes nappal egy forgalmas nagyszebeni utcáról. A járókelőknek egyből feltűnt, hogy a gyermeket akarata ellenére próbálja az idős férfi elvonszolni, amit sikeresen megakadályoztak, és kihívták a rendőrséget. A szebeni rendőrség közlése szerint az történt, hogy a férfi simogatni kezdte a kislány arcát, majd megpróbálta rávenni, hogy tartson vele. A járókelők, amikor hallották a kislány tiltakozását, illetve a férfi fenyegetőzését, közbeavatkoztak, aminek a vége dulakodás lett.

A rendőrök 24 órára őrizetbe vették a férfit, és szexuális agresszió, bántalmazás és egyéb erőszakos megnyilvánulások miatt eljárást indítottak ellene. Ügyészi források szerint a hétéves kislány a testvérével együtt arra vártak, hogy az édesanyjuk befejezze a vásárlást.

(foter.ro)

Facebook
Érintő hírportál