A Kolozs megyei törvényszék elutasította az EMNP-elnök megválasztását vitató keresetet

A Kolozs megyei törvényszék elutasította az EMNP-elnök megválasztását vitató keresetet

A Kolozs megyei törvényszék első fokon elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) márciusi tisztújító küldöttgyűlésén egy szavazattal alulmaradt elnökjelölt óvását. Az ítélet kivonatát pénteken tették közzé a romániai bíróságok portálján.

Az ítélet szerint Soós Sándor nem illetékes az EMNP elnökválasztása ügyében. Soós amikor bejelentette, hogy bíróságon támadta meg a tisztújító küldöttgyűlés határozatait, azt is közölte, hogy kilépett a pártból. A csütörtöki tárgyaláson az EMNP ügyvédje erre hivatkozva érvelt amellett, hogy Soós Sándor már nem érdekelt a párt ügyeiben, így a választás eredményét sem kifogásolhatja.

Az első fokú ítélet ellen a hivatalos kiközlés utáni 30 napban lehet fellebbezni.

A párt március 23-án Nagyváradon tartott országos küldöttgyűlésén a leköszönő Szilágyi Zsolt elnök által támogatott Csomortányi Istvánt választották a párt elnökévé, aki egyetlen szavazattal kapott többet, mint versenytársa. Soós Sándor viszont úgy ítélte meg, hogy egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok többségét. A leadott 170 szavazatból ugyanis 86 szavazatra lett volna szükség az egyszerű többséghez. Három szavazat azonban érvénytelennek bizonyult, és Csomortányi István 84 szavazatot, Soós Sándor pedig 83-at kapott.

Soós Sándor a csütörtöki tárgyalás után a Transindex portálnak azt nyilatkozta: ha esetleg a bíróság úgy döntene, hogy nem tekinti őt illetékesnek, fellebbez, és mindenképp folytatja a pereskedést.

MTI

Facebook
Érintő hírportál