A nagyváradi biztonságpolitikai fórumról

1 Nogradi 6A nagyváradi biztonságpolitikai fórumról

Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete közös rendezésében került sor június 16-án Nagyváradon a Migráció, biztonság, Európa című közéleti fórumra, amelyet a váradújvárosi református templomban tartottak meg. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke az ismert magyarországi biztonságpolitikai szakértőt, közgazdászt, egyetemi tanárt, a hadtudományok kandidátusát, Nógrádi Györgyöt hívta meg, hogy tartson előadást az európai kereszténységet, valamint tágabb és szűkebb pátriánk közösségeit foglalkoztató jelenkori dilemmákról, aggodalmakról.

2 Tokes + Nogradi3 Szilagyi + Nogradi

8 Sandor + Nogradi

Házigazdaként Sándor Lajos lelkipásztor köszöntötte az érdeklődők népes táborát, átadva a szót a fórum levezetőjének, Szilágyi Zsolt európai parlamenti kabinetvezetőnek. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke elsőként Tőkés László EP-képviselőt kérte szólásra, aki Brüsszelből érkezve adott rövid helyzet- és hangulatjelentést a migránsválság vonatkozásában. A püspök a szeretet kettős parancsára utalva figyelmeztetett: felebarátaink iránti törődésünk közepette nem szabad szem elől tévesztenünk önnön természetes érdekeinket. Saját magunk, családunk, közösségünk, nemzetünk biztonsága előbbre való, mint az egyes gazdasági-politikai körök által mesterségesen előidézett népmozgások következményeivel való álságos törődés. Az ösztönös önvédelem ugyanakkor ki kell terjedjen keresztény testvéreink védelmére is, hiszen a világban, de különösen Ázsiában, az iszlám fundamentalizmus uralta területeken elharapózott keresztényüldözés tragikus méreteket öltött. S ha Európa nem képes megvédeni önmagát, kétezer éves keresztény kultúráját a szélsőségesektől és terroristáktól, akik a vallási fanatizmus köntösében törnek ránk, akkor hogyan tudná megvédeni a szomszédságában vagy távolabb élő, immáron kisebbségbe szorult keresztény közösségeket? – tette fel a korántsem költői kérdést az EP-képviselő, aki ígéretesnek mondta azt a kelet-közép-európai összefogást, ami a kontinensre beözönlő migránsok – ezernyi veszélyt hordozó – felelőtlen befogadása és szétterítése ellen körvonalazódik. Az EMNT elnökeként is emlékeztetett: az erdélyi, partiumi, váradi magyarok saját a múltjuk és jelenük szomorú tapasztalataiból kiindulva fogalmazzák meg jogos aggodalmaikat, amikor a szülőföld, az identitás, a gyökerek, az értékes hagyományok megőrzésének kérdése felmerül. „Mi nem akarunk a migránsok sorsára jutni” – jelentette ki meggyőződéssel Tőkés László, utalva rá: a migránsválságot a kiváltó okok megszüntetésével, társadalomfejlesztéssel és pacifikálással lehetne megoldani.

7 FischlFischl Vilmos evangélikus lelkipásztor, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára iszlám- és arabszakértőként kapott szót a tegnapi fórumon, rövid összegzésében a két monoteista világvallás, a kereszténység és az iszlám viszonyáról, illetve a muszlimok radikalizmusának és fanatizmusának okairól, a kibékíthetetlen ellentétek mibenlétéről nyújtott tájékoztatást.

Nógrádi György a médiából ismert információgazdag, de mégis közérthető és kollokviális, anekdotikus elemekkel és személyes élményekkel fűszerezett előadásában igyekezett átfogó képet adni a globális, regionális és lokális biztonságpolitikai kihívásokról, amelyekkel egyénként és különféle közösségek tagjaként szembesül a ma embere. Az aktuális gazdasági-politikai-hadászati fejlemények mentén a háttérhatalmak törekvéseinek kulisszatitkaiba is betekintést tudott adni, egyetemes és sajátos összefüggéseket is felvillantva, beleértve a migránsválság kevésbé ismert vonatkozásait. A bűnözési tendenciák adataiból arra lehet következtetni, hogy igenis van kapcsolat az Európába özönlő, kisebb részben menekültek, nagyobb részben bevándorlók megjelenése és bizonyos típusú bűncselekmények elharapózása között. A tények és folyamatok ismeretében nem tudott optimizmust sugallni a közeli vagy távolabbi „európai jövőt” illetően, ám biztatásként többször is kijelentette: minden kérdésre hajlandó válaszolni, mert minden kérdésre megvannak a megfelelő válaszok.

A kitartó érdeklődésű hallgatóság szaván is fogta a Nagyváradon első ízben előadó szakértőt, kérdések özönével késztetve frappáns válaszokra Nógrádi Györgyöt, aki – mint mondta – örömmel tett eleget Tőkés László meghívásának.

Nagyvárad, 2016. Június 17.

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

 

Facebook
Érintő hírportál