„A nemzetstratégiai célok mindenki számára fontosak kell legyenek!”

Szilágyi Zsolt a MÁÉRT-en: „A nemzetstratégiai célok mindenki számára fontosak kell legyenek!”

Budapesten ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT). A XV. alkalommal megrendezett tanácskozást Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg, aki köszönetet mondott a határon túli magyar vezetőknek, hogy az elmúlt években „az ellenszél ellenére” is „bátran és tiszta szívvel” kiálltak a magyar kormány politikája mellett. Az Erdélyi Magyar Néppárt képviseletében jelen volt Szilágyi Zsolt pártelnök, Sándor Lajos, az Országos Választmány elnöke, valamint Mátis Jenő, a Néppárt országos alelnöke is.

Felszólalásában Szilágyi Zsolt – a közelgő romániai választások kapcsán – elmondta, az erdélyi magyar közösséget könnyebb volna mozgósítani, ha mindenki számára egyértelmű lenne: egy nemzeti minimum – mint az autonómia, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, vagy épp a többnyelvűség ügyének – felvállalása és a román féllel való elfogadtatása nélkül az RMDSZ nem megy kormányra. „A nemzetstratégiai célok mindenki számára fontosak kell legyenek, e kérdésekben pedig célegységre van szükség” – jelentette ki a Néppárt elnöke, majd hozzátette: az alternatív küszöb miatt (mely értelmében mindazon választási szereplők, amelyek legalább négy megyében megkapják a szavazatok legalább 20 százalékát, bekerülnek a parlamentbe) nincs reális veszélye annak, hogy az erdélyi magyarság parlamenti képviselet nélkül marad.

A romániai korrupciós botrányok kapcsán Szilágyi kijelentette: az erdélyi magyar választói kedvre döntő hatást gyakorolnak az erdélyi magyar politikusok korrupciós ügyei, ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a korrupcióellenes harcot a román hatóságok a magyar közösség megfélemlítésére is használják. „Senkit ne üldözzenek azért, mert magyar, de csak azért mert magyar, senkiről sem állíthatjuk biztosan, hogy ártatlan. Az autonómia vagy épp a MOGYE ügyét nem szabad néhány magáncég profitjára cserélni” – mondta a Néppárt elnöke.

Szilágyi Zsolt megköszönte a magyar kormánynak, hogy sikeres politikája nyomán erősödő, a határon túli magyar közösségeket támogató anyaországra számíthat a külhoni magyarság, valamint beszéde végén szorgalmazta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) újraindítását.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál