A román kormány hátba támadná a visegrádi négyeket a migrációs kérdésben: a Néppárt büntetőfeljelentést tesz

A román kormány hátba támadná a visegrádi négyeket a migrációs kérdésben: a Néppárt büntetőfeljelentést tesz

Sajtótájékoztatót tartott Kolozsváron Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A politikus felhívást intézett a román parlamentben mandátummal rendelkező magyar képviselőkhöz, arra kérve őket, hogy szavazatukkal támogassák a román kormány elleni bizalmatlansági indítványt, valamint rámutatott: a román külügy – alkotmányellenesen –hátba támadja a visegrádi négyeket és a közép-kelet-európai migrációs politikát azzal, hogy több ízben is jelezte, befogadnák az Észak-Afrikából érkező migránsok egy részét.

„Románia alkotmánya volt az első, mely 1991-ben világosan rögzítette, hogy az ország területére tilos idegen népességeket telepíteni. Ennek ellenére a román külügy augusztus folyamán immár harmadik alkalommal tett ajánlatot arra vonatkozóan, hogy befogadnák az Észak-Afrikából érkező migránsok egy részét, miközben nem tudjuk pontosan, hogy ez mit jelent és mennyi időre szólna a bevándorlók romániai elhelyezése. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy ez az ország bármilyen migráns számára is célország lehet, de az világos, hogy ezzel Románia homlokegyenest szembe megy az összeurópai érdekkel és a visegrádi négyek közös, migrációs politikájával. Románia ezzel a közös európai érdek ellene cselekszik – pillanatnyi politikai megfontolásokból –, s gyakorlatilag hátba támadja a közép-kelet-európai országokat” – mondta Csomortányi. A pártelnök hozzátette: Bukarestnek semmiféle erkölcsi felhatalmazása nincs a migráció ügyében véleményt formálni, hiszen Románia az az ország, mely az elmúlt évtizedekben 800 ezer némettől, 400 ezer zsidótól, legalább ugyanennyi magyartól és több millió romántól „szabadult meg”, Bukarest pedig nem nyújthat megoldást a migrációs kérdésre, miközben ő maga az európai migrációs probléma egyik legfőbb forrása, hiszen romániai állampolgárok milliói árasztották el eddig is a különböző európai országokat. „Meggyőződésünk, hogy a román külügy alkotmányellenesen cselekszik, amikor migránsokat kíván befogadni, így még a mai napon büntetőfeljelentéssel fordulunk a romániai főügyészhez, s kíváncsiak vagyunk, hogy ezt követően is folytatódik-e majd az a kettős beszéd, melyet Románia a migráció témájában folytat, vagy ezúttal helyesen, az alkotmány szellemében járnak majd el az ország vezetői, s csatlakoznak végre a migráció elleni harchoz” – jelentette ki Csomortányi István.

Minél hamarabb le kell zárni a katasztrófakormányzás időszakát

„Az ALDE kormányból való távozása teljesen új helyzetet teremtett a román politikában, hiszen ezzel megszűnt a kormányzati többség, s ez természetes módon vonta maga után azt, hogy felmerüljön a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítvány gondolata. Az ALDE a távozással a PSD süllyedő hajójáról száll le, e kialakult helyzetből pedig fontos, hogy a magyar közösség a lehető legkevesebb veszteséggel kerüljön ki. A Néppárt 2016 óta folyamatosan figyelmeztet arra, hogy a PSD—ALDE koalíció semmi jót nem hozott az országnak, ráadásul a csődös kormányzást három évig a magyar képviselők is támogatták. Hosszan lehetne sorolni az elmúlt évek sikertelenségeit, elég, ha csak az ország katasztrofális anyagi helyzetére, a BTK-módosítás sorozatos botrányaira, vagy az egyre súlyosabb mértéket öltő demográfiai válságra gondolunk” – mondta Csomortányi István. A pártelnök hozzátette: Erdély magyarlakta térségein minden jelentősebb fejlesztés elmaradt, s mára már futószalagon érkeznek a magyarellenes támadások is, melyekben a román kormány cinkos vagy aktív közreműködő. „A katasztrófakormányzás időszakát minél hamarabb le kell zárnunk, ezért arra kérjük a bukaresti magyar képviselőket, hogy szavazatukkal is támogassák a bizalmatlansági indítványt. A Dăncila-kormány minden egyes nappal csak még súlyosabb károkat okoz, ezért magyar érdek is, hogy előrehozott választásokat írjanak ki” – jelentette ki Csomortányi István.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál