A Szent László Napok szervezőinek közleménye

A Szent László Napok szervezőinek közleménye

Mai közleményünknek az eredeti forgatókönyv szerint arról kellett volna szólnia, hogy már csak egy hónap, és kezdődik a nagyváradi Szent László Napok, június 22–28. között a kulturális fesztivál újra megtölti élettel a várat. Az élet viszont áthúzta számításainkat.

Mivel most elsősorban arra kell összpontosítanunk, hogy visszaszorítsuk a koronavírus-járvány terjedését, betartva az állami rendelkezéseket, szomorúan jelenjük be, hogy az idén elmarad a Szent László Napok.

Elmarad, mert bár sok fesztivált elhalasztanak egy későbbi időpontra, amikor a remények szerint kisebb-nagyobb tömegek már összegyűlhetnek, mi úgy gondoljuk, hogy városalapító szent királyunk ünnepét a június 27-e, azaz Szent László születésének évfordulója környékén kell megtartani, ahogyan történt a Szent László Napok eddigi történetében.

Köszönjük a megértést.

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra! Találkozzunk jövőre!

A Szent László Napok szervezői

Facebook
Érintő hírportál