A temesvári Magyar Ház ügye az EP-ben

A temesvári Magyar Ház ügye az EP-ben

Kiállás a kommunizmus idején eltulajdonított temesvári Magyar Ház visszaszolgáltatásáért

A romániai jogállamiság európai parlamenti vitái és unióbéli felülvizsgálata rendjén időről időre felvetődik a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdése. Az erdélyi egyházi épületek restitúciója az EP Petíciós Bizottságának a napirendjén is szerepel.

Február 11-i egyperces parlamenti felszólalásában Tőkés László európai képviselő a temesvári Magyar Ház három évtizede húzódó ügyét tette szóvá. A Székely László jeles műépítész tervei alapján 1930-ban elkészült, műemlék értékű reprezentatív középület a Trianon nyomán elárvult és intézményeitől megfosztott temesvári magyar közösség önkéntes adományaiból valósult meg. A Ceaușescu-diktatúra bukásához vezető 1989-es temesvári népfelkelést követően a forradalom elindításában kezdeményező szerepet játszó magyarság joggal várta el, hogy a nacionálkommunizmus idején önkényesen elkobzott Magyar Házat visszajuttassák tulajdonába. Erre a reményre jogosította fel az a körülmény is, hogy Temesvár soknemzetiségű és sokvallású népe 1989 karácsonyán teljes szolidaritással szállt szembe a zsarnoksággal és indította útjára a forradalmat.

A kommunista politikai visszarendeződés következtében azonban a Magyar Ház harminc évnyi pereskedés után sem került vissza jogos tulajdonosához, a magyar közösséghez. Felszólalásában erdélyi képviselőnk rámutatott, hogy Románia mind a mai napig nem hajlandó a magyar közösség és egyházai elbitorolt, államosított ingatlanait teljes egészükben jogos tulajdonosaiknak visszaszolgáltatni, európai kötelezettségvállalásait is megszegve ezáltal. Száz évvel Nagy-Románia létrejötte után a magyarság kisebbségi jogainak tiszteletben tartását, illetve az erre vonatkozó egykori ígéretek beteljesítését követelte.

A temesvári magyarok ez év elején megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a jogellenesen megszerzett Magyar Házat tulajdonosa szállodává akarja átalakítani. Európai képviselőnk a helybéli magyar közösség kulturális örökségét képező középület visszaadása mellett szállt síkra, különös tekintettel a város hagyományos multikulturális jellegére, valamint arra, hogy 2021-ben Temesvár Európa kulturális fővárosának szerepét fogja betölteni.

Strasbourg, 2019. február 12. Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája

F E L S Z Ó L A L Á S

az eltulajdonított temesvári Magyar Ház visszaszerzése ügyében

Közismert, hogy az 1989-es romániai forradalom Temesváron vette kezdetét. A kommunista diktatúra bukásának 30. évében a város magyarsága megdöbbenéssel szerzett tudomást arról, hogy a kommunizmus idején elkobzott reprezentatív épületét, a Magyar Házat szállodává akarják átalakítani.

Románia mind a mai napig nem hajlandó a magyar közösség és egyházai jogtalanul államosított ingatlanait teljes egészükben jogos tulajdonosaiknak visszaszolgáltatni. Az ország létrejöttének centenáriumán, a magyar református egyháztól indult temesvári népfelkelés 30. évfordulóján joggal követeljük kisebbségi jogaink tiszteletben tartását, Románia európai vállalásainak maradéktalan teljesítését. Temesvár Európa kulturális fővárosa lesz 2021-ben. Ennek és a város multikulturális örökségének megcsúfolását jelentené a Magyar Ház végleges elidegenítése és jogtalan eltulajdonlása.

Tőkés László EP-képviselő            

Facebook
Érintő hírportál