Augusztus 20 – Isten éltessen, Magyarország!

Augusztus 20 – Isten éltessen, Magyarország!

Talán kevesen tudják, de Szent István augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ugyanis erre a napra hívta össze Székesfehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot, élete végén ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, majd 1038-ban ezen a napon halt meg. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus 20-ára, mert 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával ekkor emeltették oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.

I. Nagy Lajos uralkodásától kezdve augusztus 20-a egyházi ünnepként élt tovább. Mária Terézia a naptárakba is felvétette nemzeti ünnepként, továbbá Budára hozatta István kézfejereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet minden év augusztus 20-án körmenetben vittek végig a városon.

Az 1848-as szabadságharc leverése után betiltották az ünnepet, hiszen Szent István a független magyar állam jelképe volt. 1860-ban ünnepelhették ismét, ami valóságos nemzeti tüntetéssé vált. Az 1867-es kiegyezés után a nap visszanyerte régi fényét. 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig a belügyminiszter rendeletére címeres zászlókat tűztek ki a középületekre augusztus 20-án.

A két világháború között az ünnep eszméje kiegészült a Szent István-i, azaz a Trianon előtti Magyarország visszaállítására való emlékeztetéssel, 1945–47 között pedig csak egyházi ünnepként engedélyezték.

1849-1989 között a Magyar Népköztársaság alkotmányának napjaként ünnepelték, miután az 1949-ben hatályba lépett új alkotmányt augusztus 20-ra időzítették.

Az Országgyűlés 1991. évi VIII. törvény kihirdetésével, augusztus 20-át hivatalos állami ünneppé nyilvánította, amelyet a 2012-ben hatályba lépett Alaptörvény is megerősített.

(forrás: Magyarország Nagykövetsége Koppenhága)

Facebook
Érintő hírportál