Az Aranyos völgyében jártak a bélfenyéri fiatalok

Az Aranyos völgyében jártak a bélfenyéri fiatalok

Az Aranyos a Maros legtekintélyesebb hozamú mellékága, mely szinte teljes egészében hegyvidéki folyó (Bihar-hegység), így ez a völgy képezi az ország leghosszabb szorosát. Nevét aranytartalmú hordalékáról kapta.

Jellemzőek a vidékre nyáron a virágos rétek, a vízesések, a barlangok, a festői szépségű tájak.

A környék vízválasztója a Vertop nyereg, itt található az Aranyosi sípálya is, amely két lesiklóval várja télen a kirándulókat. Itt szervezik meg minden évben a Hó ünnepét is.

A vízesésnél

A közelben található a Rozsda-szakadék, a jégbarlang és a Vércsorog vízesés is.

A hét végén bélfenyéri fiatalok vették célba ezeket a látnivalókat, a Belényes-Diófás útvonalon indulva, Zahari Jakab helyi néppárt-elnök és két másik felnőtt kíséretében.

Beszámolójuk szerint az elszállásolásuk után gyalogtúrákon vettek részt, megnézték a környék látnivalóit, sőt egy jó kis bográcsos főzés és szalonnasütés is belefért a háromnapos szórakozásba. Fiatalok, felnőttek örömére vasárnap a hó is megérkezett, így a szánkózást sem hagyták ki, hisz az nem csak a gyermekkor jó mókája, szívesen él vele minden korosztály, ha alkalom adódik rá.

A bélfenyéri fiatalok (szám szerint tizenheten vettek részt a túrán) kiruccanását a Dél-Bihari Gazdák Egyesülete támogatta – közölte az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája.

 

Facebook
Érintő hírportál