Az egykori Andrássy-ház Érmihályfalván, ahogy emlékeinkben él

Az Andrássy-büszt

Az egykori Andrássy-ház Érmihályfalván, ahogy emlékeinkben él

A szalacsi születésű dr. Andrássy Ernőre (1894-1968) minden kortársa úgy emlékszik, mint az Érmellék utolsó polihisztorára. Szenvedélyes emberi élete, hihetetlen szívóssága és töretlen munkaereje ma már igazi kultusszá nőtte ki magát a mihályfalviak tudatában. Szülei Kovács Terézia és Dr. Andrássy Ernő voltak, anyai nagyapja pedig a híres Afrika-kutató Kovács János. Apja nyomdokaiba lépve orvosi diplomát szerzett, majd az érmihályfalvi hadikórházban (1918) és a debreceni Bábaképző Intézetben dolgozott.
1919-ben vette át apja rendelőjét, majd körorvosnak nevezték ki Érmihályfalván, 1926-ban pedig megnyitotta magánrendelőjét.
Szakmája mellett szenvedélyesen érdeklődött az Érmellék állat- és növényvilága, a numizmatika és a régészet iránt is. Hatalmas madártojás gyűjteménye külföldön is híres volt, akárcsak a régészeti múzeuma, melyet saját lakásában rendezett be.

Dr. Andrássy Ernő helytörténeti múzeum

Számos ásatást végzett az Érmelléken, gyakran a saját költségén, valamint megírta az Érmellék Régészeti Repertóriumát, melynek kiadására sajnos nem került sor. Többek között az ő nevéhez fűződik az Ottományi kultúrának nevezett bronzkori leletek feltárása is.
Az 1956-os magyarországi forradalmat követő romániai megtorlásoknak ő is áldozata lett. 1958-1964 között  Nagyvárad, Pitești, Dés és Szamosújvár börtöneiben raboskodott.

Vagyonát elkobozták, 4500 darabos régészeti és őslénytani, valamint 6000 darabos numizmatikai gyűjteményét és 4260 kötetes könyvtárát a nagyváradi múzeumba szállították.
Szabadulása után orvossegédként dolgozott tovább az érmihályfalvi szülőotthonban, egészen 1968. május 1-jén bekövetkezett haláláig. Nevét a városi park, illetve a helytörténeti múzeum viseli.

Az Andrássy-kripta

Lakóháza ma már nem áll. Volt tulajdonosa néhány éve túladott rajta, az új gazdája pedig lebontotta. Abban az időben a város nem méltatta annyira, hogy megtartsa az utókor számára. Megvásárlásával, állagának feljavításával emlékházzá és múzeummá lehetett volna alakítani.

Torda Imre egykori polgármester és néhai Nánási Zoltán (a tudós életrajzírója) kezdeményezésére 2008-ban mellszobrot állítottak neki a főtéren, ugyanakkor neki ítélték a város első díszpolgári címét is (post mortem). A magyar kulturális minisztérium a helyi Aegis Ephebum alapítványon keresztül 450 ezer forintot adományozott a szoborállításra. A büsztöt Mihály Gábor budapesti művész készítette, akinek egyébként a főutcán álló 56-os emlékmű is fémjelzi a nevét. Dr. Andrássy Ernő és családtagjai az érmihályfalvi temetőben alusszák örök álmukat.

Sütő Éva

Facebook
Érintő hírportál