Az EMNP  és az EMNT által ajánlott Kolozsvári Magyar Napok a programjai

Az EMNP  és az EMNT által ajánlott Kolozsvári Magyar Napok a programjai

A 10. Kolozsvári Magyar Napok ünnepélyes nyitógálája augusztus 18-án lesz a Kolozsvári Magyar Operában. Az eseményen jelen lesz és felszólal Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke is.

Szerdán, augusztus 21-én 18:00 órától lesz a Temesvár 30. Rendszerváltók a rendszerváltásról című kerekasztal beszélgetés, amelyen – Deutsch Tamás EP-képviselővel Szilágyi Zsolt, a Néppárt Külügyi- és nemzetpolitikai kabinetjének a vezetője vesz részt. Helyszín: Planetárium Café.

Csütörtökön, augusztus 22-én 13:30 és 14:30 közt erdélyi kézműves mesterek, népművészeti tárgyalkotók és iparművészek bemutatkozására kerül sor, az EMNT és az Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület szervezésében. Helyszín: EMNT–EMNP-programsátor (Farkas utca).

Sikeres kistermelőkről Fancsali Ernővel, az Aranyosszéki Gazdák Egyesületének ügyvezető elnökével Horváth Edit és Király Erzsébet beszélget csütörtökön 15 órától az EMNT–EMNP – programsátorban. (Farkas utca)

A termelőtől a vásárlóhoz – rövid élelmiszerláncok Erdélyben. 17 órától beszélgetés Fancsali Ernővel, a Bejön a vidék ötletgazdájával, és Laskovics Istvánnal, az Érmelléki Gazdák Egyesületének falugazdászával. Helyszín: Planetárium Café.

Péntek, augusztus 23.

15:30 Demkó Attila: Máglyatűz – a háború peremén – című kötetének bemutatója. A könyvet a szerző jelenlétében bemutatja Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke.
Helyszín: EMNT–EMNP–programsátor (Farkas utca).

Szombat, augusztus 24.

Címerfestés Mátyás udvarában – kézműves foglalkozás gyermekeknek 13:30–14:30 óra között.
Helyszín: EMNT–EMNP¬programsátor (Farkas utca).

Vasárnap, augusztus 25.

15:00 Értelmiségi együttműködés, ellenállás, rendszerváltás 1969/1989 – Lönhárt Tamás előadása. Helyszín: EMNT–EMNP- programsátor (Farkas utca).

16:00 órától Össztűz: Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az újságírók össztüzében. Aki kérdez: Rostás Szabolcs, a Krónika főszerkesztője, Cseke Péter, a maszol.ro főszerkesztője, Székely Kriszta, a Szabadság napilap szerkesztője. Helyszín: Planetárium Café.

(Fotó: Kiss Gábor)

Facebook
Érintő hírportál