Az EMNP tiltakozást tervez az észak-erdélyi autópályáért

Az EMNP tiltakozást tervez az észak-erdélyi autópályáért

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szeptember 9-től tiltakozást szervez a tizenhárom éve épülő észak-erdélyi autópálya miatt, amelynek építése ismét kudarcba fulladt – jelentette be pénteken Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke. Az autópálya munkálatainak újbóli felfüggesztése most azért indokolt, mert áthalad egy Natura 2000-es területen Almásfegyvernek közelében. Az ügynek az ad aktualitást, hogy a magyar fél éppen ezen a héten jelentette be, hogy elkezdték a Berettyóújfalut a határral összekötő autópálya építését, tehát a pálya 2020-ban gyakorlatilag itt lesz Nagyvárad bejáratánál – nyilatkozta a sajtótájékoztatón a megyei néppárt vezetője. Csomortányi szerint a felelősség az RMDSZ-t terheli, mert az almásfegyverneki szakasz 2009-ben lett Natura 2000-es védett terület, amíg a környezetvédelmi tárcát Borbély László vezette. Az EMNP egy kerékpártúrával fog tiltakozni a pályaépítés szüneteltetése ellen.  A figyelemfelkeltő túra Bihar megyéből indul (Margitta érintésével) a Szilágy megyeieket is bevonva.

A részleteket később közlik.

Facebook
Érintő hírportál