Az ENSZ jelentése szerint borzalmas jövő vár az emberiségre

Az ENSZ jelentése szerint borzalmas jövő vár az emberiségre

Néhány évtizedre sem vagyunk már tőle. Előbb eljöhet a víz-kataklizma, mint hitték. Azzal már régóta riogatnak a klímakutatók és demográfusok, hogy a víz- és az élelemhiány miatt milliók indulnak majd meg Európa felé. És semmilyen kerítés nem állítja meg őket.

Azonban több korábbi jelentés, köztük egy ENSZ jelentés is kitért arra, hogy a víz el fog tűnni a Földről. Kissé pontosítva: az édesvíz és annak minősége lehetetlen helyzetbe fog sodorni komplett földrészeket. A világ nagy háborúit tehát a vízért fogjuk vívni. Egészen az utolsó kortyokig…

A küszöbön áll az első háború a vízért a történelemben. Ha arra várunk, hogy a nagyhatalmak majd rendezik a kérdést és megoldják, hogy a globális felmelegedés ne okozzon humanitárius katasztrófát, de ez szerte a világban be fog következni.

Oroszország érdekelt a felmelegedésben, mert hozzá akar férni Szibéria fagyott területeihez, de ugyanígy érdekelt az Egyesült Államok és Kína is. Az elszenvedője az úton lévő krízisnek Európa lesz, persze csak az érintett országok után. Nem azért, mert éhínség fog kitörni nálunk, ha egy-két fokot ugrik a hőmérséklet, hanem mert Európába van szárazföldi átjáró.

Olyan borzalmas helyzet vár ránk, ahol a víz egy igazi kincs lesz. Egy idő utána pénz pedig teljesen elértéktelenedik majd, és maga a víz lesz a fizetőeszköz, mely mellett még az arany sem fog semmit érni.

Már most azt jósolják egyes jövőkutatók, hogy alig 10 éven belül hatalmas emberhullám indul meg a lassan kiszáradó Afrika és a Közel-Kelet felperzselődő területéről, hogy megostromolják Európát. Ez pedig kikerülhetetlen konfliktusok elé fog állítani mindenkit. Nem elég, hogy betiltjuk a szívószálakat, bele kell verni minden európai fejébe, hogy itt és most a bőrére megy a játék.

Hogy ha nem tesznek az európai kormányok valamit hamarosan, hogy ne növekedjen tovább (sőt csökkenjen) a globális szén-dioxid-kibocsátás, ha nem teszünk meg mindent magunkért és mások helyett is, a műsor először Európába fog jönni milliók és milliók képében, akik nem pénzt szeretnének elsősorban keresni, hanem megetetni és megitatni a családjaikat…

Ez pedig az emberiség nagy sorstragédiájává válhat, ha sürgősen nem találunk ki valamit…

(szekelyfold.ma)

Facebook
Érintő hírportál