Az Olaszi temetőért…

Felhívás

Városunk történelmi temetői közül ma már egyedül a városi új köztemető, közismert nevén a Rulikovszki temető maradt meg. Múltunk eltörlésének egyik eleme, hogy őseink nyugvóhelyeit is könyörtelenül felszámolták. Ebben a törekvésükben a ’89 előtti és utáni hazai rendszerek semmilyen különbséget nem mutatnak, de a rendszerváltás utáni magyar érdekképviselet felelőssége is súlyos, hiszen cinkos tétlenséggel engedett utat a pusztításnak.
Legnagyobb veszteségünk az 1779-ben megnyitott Olaszi temető. Használatának két évszázada alatt Várad Házsongárdjává vált, hiszen városunk, de Bihar megye jeles történelemformáló, kiemelkedő egyházi, irodalmi, közéleti személyeinek jelentős része ide temetkezett. Az elszenvedett veszteség azonban nem csupán e sírhelyek eltűnésében áll, hanem annak a művészeti, képzőművészeti és városképi együttesnek a megsemmisülésében is, mely pótolhatatlan értéke volt egész nemzetünknek. Egykor itt aludták öröknek szánt álmukat Bunyitai Vince és Lipovniczky István püspökök, Rómer Flóris nagyprépost-kanonok, a magyar régészet atyja, Hoványi Gyula, a váradi jogakadémia első dékánja, a színház építését vezető Guttman József, az Astoria szállót is tervező Starill Ferenc, Hegyesi Márton író, publicista, Balogh István festő, de neves polgármestereink is, mint Sal Ferenc és Lukács György. Hosszasan lehetne sorolni megyénk életének jeles történelmi családjait is, Rhédey, Hoványi, Nadányi, Gorove, Gerliczy, Haller, Markovits, Fráter, Rimanóczy, melyek szintén ide temetkeztek.
A legújabb időkben a városunkat vezetők egyik közösségünket semmibe vevő, a helyi magyarságot arcul csapó kezdeményezése nyomán az elpusztított Olaszi temető helyén kialakított parkot Mihály havasalföldi vajdáról nevezték el.
A ma parkként működő megszentelt helyen örök álmukat alvó, mai napig kihantolatlan egykori váradiak emlékére, ahogyan azt az elmúlt években is tették, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete és az Erdélyi Magyar Néppárt Nagyvárad városi szervezete, Mindenszentek napján, világítást szervez. Tiltakozva az őshonos magyar közösséget sértő jelenlegi elnevezés ellen, és a temető régi elnevezésének hivatalos visszaadását kérve égő mécsesekkel fogjuk kirakni az „Olaszi temető” feliratot.
Találkozó vasárnap, november 1-jén, 18 órakor az Olaszi temető villamosmegálló felőli bejáratánál, ahol a feszület állt. Aki teheti, hozzon magával mécseseket.
Mindenkit szeretettel várunk.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete
Az Erdélyi Magyar Néppárt Nagyvárad városi szervezete
Nagyvárad, 2015. október 27.

Facebook
Érintő hírportál