Az új rendőrparancsnok bemutatkozása és egyéb közügyek az érmihályfalvi tanácsülésen

Az új rendőrparancsnok bemutatkozása és egyéb közügyek az érmihályfalvi tanácsülésen

Kilenc napirendi pont volt terítéken a csütörtöki rendes havi tanácsülésen. Elsőként elfogadták Magyar Annának, a humánerőforrás osztályvezetőjének beszámolóját a súlyos fogyatékkal rendelkezők gondozóinak tevékenységéről. Egyhangúlag elfogadták a 25. Nyíló Akác Napok fesztivál pénzügyi beszámolóját, majd harmadik napirendi pontként megszavazták az érmihályfalvi utcák bővített névlajtromát. Rábólintottak a második negyedév pénzügyvitelére, valamint megszavazták az éppen aktuális költségvetés módosítást is, valamint a közalkalmazottak fizetésemelését különböző besorolások szerint. Feloszlatták a rendkívüli állapotok esetére önkéntesekből verbuválódott egységet, akiket hivatalosan képzettek váltottak fel ebbéli feladatukban.

Az ülést megelőzendő, az új rendőrparancsnok is eleget tett a döntéshozó testület meghívásának.  Cosmina Dat, aki Radu Silaghit váltotta ebbéli tisztségében, bemutatkozásképpen elsorolta előző szolgálati helyeit, tanulmányait, családi állapotát. Kiderült, ő az egyetlen nő Bihar megyében, aki hasonló tisztséget tölt be a rendőrség kötelékeiben. Mint mondta, egyelőre hat hónapra szól a kinevezése, mely június elsejei hatállyal lépett életbe, ugyanakkor reményeit fejezte ki a kölcsönös és hatékony együttműködést illetően a helyi önkormányzati vezetőkkel. A magyar nyelvet is beszélő rendőrparancsnok megragadva az alkalmat, néhány infravörös kamerát sürgetett a Nagyvárad–Szatmárnémeti kanyarbéli körforgalom esetében, illetve egyéb jobbító szándékú javaslatot is tett a város biztonságának érdekében.

S.É.

Facebook
Érintő hírportál