Baj van a nyilvánossággal Biharban, de nem csak azzal

Orbán Mihály nyugalmazott közgazdász, volt nagyváradi önkormányzati képviselő, a váradújvárosi református egyházközség presbitere, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület fegyelmi bizottságának póttagja a demokrácia, a nyílt társadalom és a sajtószabadság bűvöletében próbált meg az elmúlt években tiszta vizet önteni néhány pohárba, de majdnem pórul járt. Manapság már csak az internetes közösségi hálózat nyilvánosságában bízhat.
Orbán így vezeti fel, közérthetőségre törekedve, saját Facebook-profilján a közlendőjét: „Még az elmúlt esztendő végén jeleztem a Bihari Napló főszerkesztőjének, Rais W. Istvánnak, hogy 2016 januárjában szeretnék egy újabb olvasói levelet közölni az Orbán Zoltán-dosszié fejleményeiről. Igenlő választ adott, azzal a kikötéssel, hogy ne legyen túl hosszú, és konzultálni fog a szövegről a kiadó jogászával.
Azoknak, akik nem ismerik ezt a szövevényes történetet, megjegyzem, hogy az elmúlt szinte három évben a Bihari Napló korrekt módon biztosította az érintett felek pró és kontra véleményének ismertetését, olvasói levelek formájába, jelezve ezáltal is, hogy bár közérdekű problémáról van szó és nem tartja magát illetékesnek saját álláspontjának megfogalmazására, de teret enged az olvasók minél szélesebb körű tájékoztatásának. Az elvi beleegyezés birtokában néhány nappal ezelőtt elküldtem a főszerkesztő úrnak a vonatkozó írást, de legnagyobb meglepetésemre azt a választ kaptam tőle, hogy nem jelentetheti meg, mivel a cég jogásza ellenjavallta ezt!
Mivel a Bihari Napló elzárkózott a közléstől, és a levél a nyilvánosságnak íródott, itt bocsátom útjára, annak minden soráért vállalom a felelősséget, hiszen írásos bizonyítékokkal is alátámasztott tényekről van szó. Kérem mindazokat, akik időt szakítanak a levél elolvasására, véleményezzék az abban leírtakat. Különösképpen érdekelne a Rais Istváné, hogy miért is nem jelenhetett meg az írás a Bihari Napló olvasói rovatában, elvonatkoztatva attól a könnyen leszerelhető októl, hogy a jogász nem javasolta (egy névvel vállalt olvasói levél tartalmáért a szerző a felelős!). Főszerkesztő úr segíthetne nekünk annak megértésében, hogy miként is állunk 2016 elején, itt Nagyváradon, a szabad véleménynyilvánítással és a közérdekű problémák nyilvánossá tételének lehetőségével.”
Eme bevezető indoklás után következik maga az az írás, amit az osztrák tulajdonú nagyváradi lap nem volt hajlandó (nem mert) közölni. Alább olvasható.

Egy becsületsértési per margójára

 

Mai világunk egyik természetes dolga, ha két fél a bíróságon keres elégtételt a nekik okozott vélt vagy valós sérelmekért. Vitájukat a bíróság eldönti, az első fokon született döntés megfellebbezhető , a végső, jogerős határozatot pedig a feleknek – tetszik, nem tetszik – el kell fogadniuk

Ha viszont a perlekedők közötti sértettségi viszony történetesen a református egyházon belül keletkezett, és ha történetesen a református egyház feje, esetünkben Csűry István püspök úr teljes mellszélességgel kiáll az egyik fél mellett, megpróbálva ezzel a bírósági, ill. törvényszéki döntést befolyásolni, ez már nem csak az érintett személyek problémája, ez már közügy. De jelenti azt is, hogy valami nagyon nem működik a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben, ha egy ilyen, teljes mértékben református, belkörű problémát képtelen volt megoldani, helyette ezt a romániai világi igazságszolgáltatásra kellett bíznia.

Az olvasók között bizonyára vannak olyanok, akik emlékeznek még a 2013 márciusában és áprilisában a Bihari Naplóban megjelent pro és kontra véleményekre, amikor alulírott, a hegyközújlaki református egyházközségben, Orbán Zoltán volt református lelkész „jóvoltából” eluralkodott áldatlan állapotokra szerettem volna felhívni a figyelmet (a lelkész eladta a templomkertet is !!!). Akkor én elsősorban is a református egyház vezetőit  kívántam volna jobb belátásra bírni,   hiszen mindenekelőtt az ő szolgálati kötelességük lett volna a súlyos visszaéléseknek útját állni.

Annak a látszatnak az elkerülése végett, miszerint egyedül  Orbán Zoltán botrányos cselekedetei terhelnék a református egyház mindennapjait, két másik, 2013 márciusában a reformátusok körében közbeszéd tárgyát képező, ellenérzéseket kiváltó esetet is megemlítettem, nevezetesen annak az  Ambruzs Ferenc Csabának a kinevezését Csűry István püspök úr gazdasági és vagyonügyi tanácsosává, aki az egyházkerületben azáltal vált hírhedtté, hogy csődbe vitte az egyház első gazdasági vállalkozását, a Reform Kft-t., valamint Nagy Sándor nagykárolyi esperes esetét, akinek bizonyított szekus besúgói múltja van, és akit az ügyészség vadorzás és okirat-hamisítás miatt marasztalt el. Két és fél év eltelte után nyilvánvalóvá vált, hogy Ambruzs Ferenc és Nagy Sándor ügyeinek felemlegetése kiváló lehetőség volt a közfigyelemnek Orbán Zoltán ügyeiről való elterelésére, elsősorban azáltal, hogy nevezettek alulírott ellen rágalmazás címén peres eljárást indítottak a nagyváradi bíróságon, a becsületsértés tényállásának megállapításán kívül önmaguk számára egyenként ötezer eurós fájdalomdíj megítélését kérve.

hegykA hibás fordítások, a valóságnak ellentmondó állítások és egyéb zavarkeltő elemek szándékos bevitele miatt az ügy érdemi tárgyalására csak azt követően kerülhetett sor, hogy a bíróságnak sikerült ezeket a gubancokat szét- és leválasztania, tehát csak ezután látott neki annak az alapvető kérdésnek a megválaszolására, hogy a Bihari Naplóban megjelent írásaimban megrágalmaztam-e vagy sem a két felperest. Röviden összefoglalva: mind az elsőfokú bírósági, mind a másodfokú törvényszéki döntés mindkettőjük panaszát és igényét egyértelműen elutasította a két felperes panaszát és igényét, a perköltségek megtérítésére is kötelezve őket. Mindkét döntés indoklása tanulságos olvasmány, érintett református elöljáróink a jövőre vonatkozóan sokat tanulhatnak belőlük!
11890_31452266575Amint írásom elején már utaltam rá, ha ez a történet csak Ambruzs Ferencről, Nagy Sándorról és Orbán Mihályról szólna, talán erre a reflexióra sem lenne szükség, de az a látszólag mellékes mozzanat, hogy Csűry István püspök úr első fokon és másodfokon is közvetlenül be akart lépni ebbe a polgári peres eljárásba Ambruzs és Nagy felperesek oldalán (amit a bírák nem engedélyeztek), egészen más megvilágításba helyezi ezt az ügyet. A püspök bizarr lépése többek között azért is érthetetlen, mivel hivatali tisztségénél fogva nagyon jól tudta, hogy állításaim és érveim nem koholmányok, azok sajnos megfelelnek a szomorú valóságnak.
Továbbá: Csűry István püspök ahelyett, hogy arra törekedett volna, hogy az Orbán Zoltán lelkipásztor által okozott mérhetetlen károk utóhatásait enyhítse, inkább védelmébe vette őt, hogy amaz elkerülhesse a károkozás miatti börtönbüntetést, aláírva a szóban forgó terület visszavásárlását a közjegyzőnél olyanképpen, hogy annak vételi árát (14 400 euró) a vétkes lelkipásztor 30 hónapon át havi 480 eurós részletekben visszafizethesse. Emiatt Orbán Zoltán csak egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott első fokon a templomkert törvénytelen elidegenítéséért. (Ennek az adásvételi szerződésnek a hátteréről tudni kell, hogy a benne rögzítettekből, a szolgálatból felfüggesztett lelkész vállalásaiból szinte semmi sem valósult meg, így megtörténhet, hogy a hegyközújlaki templom újból templomkert nélkül marad.) Nem lenne könnyű helyzetben az, akinek el kellene döntenie, hogy a magyar nyelv gazdag tárházának mely kifejezése illik leginkább Csűry püspöknek az Orbán Zoltán-dossziéhoz való viszonyulására. Utóbbi szemszögéből még a „testvéri segítségnyújtás” kifejezés sem tűnik eltúlzottnak, de ha a kirabolt közösség felől nézzük ugyanazt, akkor talán a „bűnpártolás” kifejezés tűnik legtalálóbbnak.
Orbán Zoltán folyamatban lévő, rémregénybe illő büntetőpereiről a korrekt tájékoztatás kedvéért még csak annyit, hogy az egyházközség 25 hektáros földterületének törvénytelen eladásáért és a presbiteri jegyzőkönyvek meghamisításaiért további 4 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre és 100 ezer euró visszafizetésére (ez utóbbira a főgondnokkal közösen) ítélte alapfokon a nagyváradi bíróság. De azt sem hallgathatom el, hogy bár nagy nehezen sikerült (szintén a világi bíróságnak hála) Orbán Zoltánt a hegyközújlaki parókiáról kiköltöztetni, a pecsét, a nyugtatömbök, minden hivatalos irat- beleértve a könyvelést, az anyakönyveket, a levelezést-, valamint a kegytárgyak, mind a mai napig nem kerültek vissza a jogos tulajdonoshoz, az egyházközséghez. Ez pedig egyházi elöljáróink munkaköri mulasztása! Nehogy már ezt is a világi bíróság intézze! És azt sem tudja ebben a pillanatban senki, hogy még hány „rejtett” bomba van Hegyközújlakon, hiszen nemrég érkezett az egyházközség nevére egy 7 millió forintos fizetési felszólítás a magyarországi Bethlen Gábor Alaptól (tőketartozás és kamat), melyről a presbitériumnak nem is volt tudomása.
Végezetül pedig egy eddig nem jelzett „furcsaságra” hívom fel az olvasók figyelmét: Csűry István azon személyek mellett szállt volna be az ellenem indított perbe, akiket Herchi Ştefan képviselt, az az ügyvéd, aki történetesen Orbán Zoltánt védte a hegyközújlaki egyházközség ellenében, illetve az, akinek az asszisztenciájával vásárolták vissza a templomkertet, gyanús körülmények között. A véletlenek minő egybeesése! Remélem, egyszer majd erre is magyarázatot kapunk. És azoknak, akik esetleg felróják nekem, hogy ezt az ügyet több mint két és fél évvel ezelőtt a nyilvánosság elé tártam, figyelmükbe ajánlom a bölcs mondást: az igazság kimondása gyűlölködésnek tűnik azok számára, akik nem tudnak szembenézni vele.
Isten óvja egyházunkat!
Nagyvárad, 2016. január 5.                                                         
Orbán Mihály presbiter
(itthon.ma)
Facebook
Érintő hírportál