Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök húsvéti körlevele

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök húsvéti körlevele

A szeretetteljes élet győzelme: húsvét. Kedves híveim, keresztény testvéreim!

Az Istenben bízó ember szívét és lelkét húsvét ünnepén csak öröm és igazi életkedv töltheti be. A mi tájainkon a tél hideg évszaka után vajúdva megújul a természet, és évről évre hirdeti, hogy minden élni akar. Húsvét ünnepének a nagy üzenete is ez: az élet győzelme az elmúlás felett.

Az egész evangélium erről a nagy örömről tudósít. Jézus így búcsúzik tanítványaitól: „nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kevés idő és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek és ti is élni fogtok.”(Jn 14,18–19)

Jézus élete, tanítása és példája arról a nagy örömről tesz bizonyságot, hogy az élet Isten mellett örök. Jézus felismerte és tanította, hogy Isten a mi szerető Atyánk, és mi az Ő gyermekei vagyunk. Ennek az atya és gyermeke közötti kapcsolatnak az alapja a szeretet. Felmutatta és példát állított, hogyan kell lélek szerint éljünk és gondolkozzunk. Megmutatta a lehetőséget, hogyan lehet minden bezártsággal és külső erőszakkal felvennünk a harcot. Megtanított arra, hogyan éljünk egymás mellett, mint Isten gyermeke. Példát mutatott, hogyan lehetünk Isten szeretetében szabad emberek. Jézus a szeretetben szolgáló életet mutatta fel, nem erőszakkal, nem hatalmi vágyból.

Tanításai és cselekedetei végig a szeretetteljes életre mutattak. Az evangéliumban megörökített élethelyzetek és példázatai arról szólnak, hogy az élet az egyetlen jónak, Istennek lehet eszköze és hordozója. Isten az embert méltónak tartotta, hogy a benne lakozó lélek által ezt az életet hordozza. Jézus arra tanít, hogy az élet igazán akkor lesz értékes, ha megvalósul benne egy felsőbbrendű feladat, hogy az Istentől kapott szellemi tehetségek kiművelésével a mulandóság fölé emelkedjünk. Élete és tanítása számunkra ezért „út, élet és igazság” (Jn 14,6) Egész élete figyelmeztetés és példa számunkra, hogy megértsük azt az örök igazságot, hogy lélek által lehetünk mi igazán emberek. „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” (Mt 16,26.)

A bennünk élő lélek teremti meg az Istennel, az örökkévalósággal a kapcsolatot, és hozza létre az egységet Isten és ember között, Atya és gyermeke között. Ennek a kapcsolatnak a tartalma a szolgáló szeretet. Jézus ezt felismerve így szólott hozzánk és tanított bennünket: „azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem én pedig tibennetek.”(Jn 14,20) Jézus tanítványának lenni annyit jelent, mint megteremteni azt a közösséget, ahol az ember Isten gyermekének és munkatársának tudja magát. Húsvét reggelén ezért mi is a tanítványokkal együtt hitet teszünk arról, hogy: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. (Jn 6,68)

A születés és a halál között „beszorított” emberi élet lehetőség, hogy ezt a Jézusi igazságot felismerjük. Minden erőnkkel és tudásunkkal tudjuk kialakítani az Istennel és embertársainkkal az evangéliumban megmutatott életközösséget. A szüntelen változás és mulandóság törvényszerűségei sokban meghatározzák életünk, de Jézus megmutatta, hogyan és miképpen tudunk részesei lenni az Isten által számunkra adott örökkévalóságnak. A szellemi és lelki kincseinkkel az örökkévaló szeretetnek tudunk a hordozói és cselekvői lenni. Minden mulandóság között örökkévaló értékeket tudunk felmutatni és igazolni, hogy lélektől formáltattunk emberré, Isten gyermekévé. Az örökkévalóság nem a halál után kezdődik, hanem ott és akkor, amikor felismertük, hogy az isteni szeretetnek a megvalósítói, cselekvői tudunk lenni.

Húsvét ezt a győzelmet hirdeti. Jézus ezt a nagy isteni igazságot hozta közel hozzánk. Életében és kínszenvedésében ez adott erőt számára. Húsvét igazolja, hogy nem a nagypénteki gyász, a feketeség uralta el a világot! Nem az emberi nagyot akarás és mindenen uralkodó vágy diadalmaskodott! Nem a tagadás és az árulkodás lett a győztes! Nem az elválás, a sír tátongó üressége maradt a tanítványokkal! Nem a sötétség, hanem az élet fénye és ragyogása győzedelmeskedett.

Húsvét reggelén az újra egymásra találás boldog tapasztalata uralta el a tanítványok lelkét. A hajnali órák világosságában hallották meg az üzenetet, és megtapasztalhatták a közöttük járó és élő Jézust. A hét első napján a sírhoz siető, kétségbeesett asszony ajkán hangzott el a felismerés, hogy: „Láttam az Urat!” (Jn 20,18) Az élet győzelemének öröme hangzott el ajkáról, amikor őt nevén szólította. Boldogan sietett vissza a többiekhez és tett élőszóval bizonyságot: „Láttam az Urat!” A tragédiát átélt tanítványok, az árulás gyávasága miatt kesergők is meghallották az őket köszöntő Mester szavait: „Békesség néktek!”

Évezredek távolából bátorít ma is bennünket az első húsvét öröme, üzenete. Arra buzdít, hogy a bennünk lakozó isteni lélekről tegyünk bizonyságot, „mert a lélek az a mi megelevenít”(Jn 6,63). A mellettünk élő embertársak rajtunk és általunk tapasztalják meg, hogy olyan tanítványok vagyunk, akik látjuk a mi Mesterünket, akik nem rejtőzünk a háta mögé, akik vele együtt imádkozunk és dolgozunk Isten országa megvalósulásán.

Jézus ma is tanít és figyelmeztet. Ő volt az, aki megszépítette mindenkinek az életét. Akik hozzá fordultak vagy őt felkeresték, újabb reményekkel és lehetőségek felmutatásával lélekben meggazdagodva tudták tovább folytatni útjukat. Az elveszettet és kitaszítottat felkereste, ölébe emelte a kisgyermekeket, felkereste házában büszke farizeust és elbeszélgetett vele. Zákeus boldogan szállt le a fügefáról és fogadta házába a Mestert, a mindenki által kárhoztatott bűnös asszony lelkében új remény, életkedv született, miután Jézus elé hurcolták. Tovább sorolhatnám az evangéliumi életképeket, melyek mind azt igazolják, hogy Jézus az Élet fejedelme. Az élet szép és győztes oldalát mutatta fel még akkor is, amikor a keresztfán szenvedett és imádkozott. Ez a jézusi tett segítette a római katonát is ahhoz a felismeréshez, hogy „ez az ember valóban igaz volt.” (Lk 23,47)

Húsvét ünnepén a benned lakozó lélekre figyelj, gondolataidat rendezd, és kérdezd meg magadtól, a melletted élőtől, hogy látják-e húsvét ünnepén az Urat! Tudjunk úgy tovább dolgozni és napjainkat tölteni, hogy igazoljuk: kereszténységünk nem látszat, hanem valóság, amely Jézus tanításán és példaadásán alapszik. Istenben bízó lélekkel kívánok áldott, békés húsvéti ünneplést, és mindannyiunk édes Atyja hallgassa meg imádságunkat! Ámen.

Kolozsvár, 2019. húsvét

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök

Facebook
Érintő hírportál