Bemutatkoznak a bihari falugazdászok

Bemutatkoznak a bihari falugazdászok

Erdélyben sokan még ma sem tudják, mit is takar valójában az a kifejezés, hogy falugazdász. Nálunk még jelenleg is gyermekcipőben jár az a kezdeményezés, amely Magyarországon már jó ideje beindult hálózatként működik. A határon túli minta alapján az itteni magyar közösségekben is kibontakozik a hálózat kiépítése, amelyet a magyar agrárminisztérium kezdeményezett és támogat szakmailag, illetve kapcsolati tőkével. 2016-tól az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségéhez (EMGE-Szövetség) tartozó érmelléki gazdáknak csupán egy falugazdászuk volt, majd 2017 őszétől kettő kezdte koordinálni a mezőgazdászok tevékenységét.

Bihar megyében az Érmelléki Gazdák Egyesületének munkája által mostanra hatra gyarapodott a számuk. Közülük az alábbiakban kettőnek mutatjuk be a feladatkörét, a későbbiekben a többiekre is sort kerítünk.

Borsi Levente, a Hegyköz falugazdásza

Az Érmelléken Laskovics István, a Hegyközben pedig Borsi Levente segíti dűlőre vinni a két vidék gazdáinak ügyes-bajos dolgait. Mindketten agrármérnökök, a Partiumi Keresztény Egyetemen végeztek, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának kirendelt szakán.

A hálózat mostani kibővítését megelőzően a magyar kormány számos szakmai előadással, tanulmányúttal segítette az EMGE-Szövetséghez tartozó gazdaszervezeteket, így az érmellékieket is, amelyeknek köszönhetően kinőtték magukat azok a megfelelő személyek, akik fel tudják vállalni egy közösség, egy életforma gondjait, bajait, segíteni tudnak kiigazodni a mai világ dolgaiban azoknak, akik mezőgazdaságból, állattartásból szeretnének megélni, illetve megmaradni a szülőföldjükön. Az anyaország határán kívül rekedt magyarság több mint fele vidéki térségekben él, és hozzávetőlegesen a harmaduk a földből próbál megélhetést teremteni magának. A tapasztalat az, hogy a magyar gazdákhoz egyáltalán nem, vagy nem kellő mértékben jutnak el a munkájukat segítő információk. Ez egyrészt az államnyelv, kis mértékben a modern információs technológiák nem megfelelő szintű ismeretéből, másrészt abból fakad, hogy eddig nem volt megfelelő érdekképviselete a kis- és középgazdálkodói rétegnek, illetve nem volt kiépített, a magyar gazdák szakmai tájékozódását szolgáló intézmény. Bár a kezdeményezés Erdély-szerte még mindig újdonságnak számít, a gazdatársadalom pozitívan áll a dologhoz, annál is inkább, mert bíznak abban, hogy lesz kitől informálódni mind a támogatásokat, mind pedig a hazai vagy magyarországi szaktárca által biztosított lehetőségeket illetően.

Laskovics István 2012-ben diplomázott. Az Érmelléki Gazdák Egyesületének (ÉGE) érmihályfalvi irodavezetői minőségében nemcsak a falugazdász feladatkörét látja el, de koordinálja is a falugazdászok tevékenységét. A mezőgazdász családból származó fiatal otthon, gyakorlatban ismerkedett meg a gazdálkodással, majd a 2013-ben alakult gazdaegyesületben, az akkor még alig egy éves mérnöki diplomájával ügyintézői minőségben újabb tapasztalatokat gyűjtött és azóta is gyarapítja az egyesület jó hírét.

Hegyközben, a 2013-ban végzett agrármérnök, Borsi Levente maga is gyümölcstermesztéssel foglalkozik Siterben, így nem csak elméletben, de a gyakorlatban is átlátja a kisgazdálkodók lehetőségeit, és örömmel állt be abba a „hivatalba”, amit rábízott a gazdaegyesület. Jelenleg éppen azon dolgozik, hogy számba vegye azokat a gazdákat, akiknek a boldogulását „szemmel kell tartania”. Felméri és kimutatásokat készít azokról a területekről, amelyeken gazdálkodói tevékenység folyik, hogy pontos rálátása legyen a hegyközi kistermelők helyzetére.

A két falugazdász természetesen a gazdaegyesület egyéb tevékenységeiben is aktívan részt vállalnak, a nagyváradi termelői vásárok megszervezésétől a kisrégió hagyományőrző rendezvényeinek megszervezésén át, minden olyan teendőből kiveszik a részüket, amelyek a mezőgazdasággal és az ahhoz kötődő hagyományokkal kapcsolatosak, sőt a Magyarok Kenyere-program bihari megszervezése is a hatáskörükbe tartozik.

Természetesen a támogatási lehetőségekről is folyamatosan tájékoztatják az érdekelt gazdákat, illetve pályázatíróval is folyamatosan együttműködnek.

Borsi Levente hatáskörébe Hegyközcsatár, Tóttelek, Síter, Hegyközújlak, Hegyközpályi, Hegyközszáldobágy, Bors és Szalárd tartozik. Akik fel szeretnék venni a kapcsolatot Laskovics Istvánnal vagy Borsi Leventével, azok a 0756 / 530-912, illetve a 0720 / 675-365 telefonszámokon tehetik meg.

Az Érmelléki Gazdák Egyesülete

Főoldal: Laskovics István (balról)

Facebook
Érintő hírportál