Bihar megyei ifjúsági cserkésztalálkozó volt a Hegyközben

Bihar megyei ifjúsági cserkésztalálkozó volt a Hegyközben

A köröstárkányi Verbőczy Kálmán 6-os számú cserkészcsapat is részt vett az október harmadik hétvégéjén szervezett hegyközcsatári ifjúsági cserkésztalálkozón, amelyet immár nyolcadik alkalommal bonyolítanak le, minden esetben más és más településen.

Ezúttal, mint említettük, Csatáron volt a sor, ott zajlott a találkozó. A településhez tartozó Tóttelek plébánosa, Bodor Zoltán áldással, teával és zsíroskenyérrel fogadta a fiatalokat, majd túrázásra indultak a tótteleki erdőn keresztül a siteri halásztóig – mintegy öt kilométeres szakaszon csodálva az őszi erdő tarkaságait, a százféle színben pompázó avart és a maradék lombokat.

A siteri halásztó partján a csatári vendéglátók bográcsossal vendégelték meg a cserkészeket, de a szórakozás sem maradt el, ugyanis csapatokat alkotva métáztak, fociztak, és különböző csapatépítő játékokkal töltötték a délutánt.

Egyed Csaba vezetésével a köröstárkányi ifjak huszonhét fővel vettek részt a találkozón, akik ezúton is szeretnék megköszönni a hegyközcsatári vendéglátó cserkészeknek a szíves fogadtatást és az élményekkel teli napot.

A Köröstárkányi Ifjúsági Cserkészegyesület

Facebook
Érintő hírportál