Börtönben marad Liviu Dragnea

Börtönben marad Liviu Dragnea

Börtönben marad Liviu Dragnea – döntötte el hétfőn a legfelsőbb bíróság egy öt bíróból álló ítélőtanácsa, amely megalapozatlannak ítélte és elutasította a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnökének fellebbezését, amely szerint törvénytelenül tartják fogva.

Ugyanakkor a bírók az alkotmánybíróságra továbbították a Dragnea ügyvédjei által emelt alkotmányossági kifogást a perrendtartási törvénykönyv 598-as cikkelyére vonatkozóan, amely szabályozza, hogy milyen körülmények között lehet óvást emelni egy ítélet ellen.

Liviu Dragnea hétfőn nem vett részt a tárgyaláson, a bírák őt videokonferencia rendszerben hallgatták meg.

A volt pártelnök ügyvédei sérelmezték, hogy technikai problémák miatt „nem sokat lehetett érteni’ abból, amit Dragnea mondott.

Az év elején Liviu Dragnea fellebbezést nyújtott be a büntetés végrehajtása ellen, amelyet a bíróság január 30-án elutasított. Ezt a határozatot a korábbi szociáldemokrata vezető megtámadta a legfelsőbb bíróság öttagú ítélőtanácsánál. A fellebbezést a bírák hétfőn szintén elutasították, a döntés ezúttal jogerős.

A bírósághoz benyújtott kérelemben, az alkotmánybíróság egy 2019-es határozatára hivatkozva, az ügyvédek azt állítják, hogy Liviu Dragneát illegálisan tartják fogva, mivel a legfelsőbb bíróság azon három bíróból álló testülete, amely őt elítélte, nem specializálódott a korrupciós bűncselekmények elbírálására.

Május 27-én a legfelsőbb bíróság hivatali visszaélésre való felbujtásáért jogerősen 3 év és 6 hónap szabadságvesztésre ítélte Liviu Dragneát a Teleorman gyermekjogvédelmi igazgatóságnál történt fiktív alkalmazások ügyében.

Dragnea többször is rendkívüli jogorvoslati kérelmekkel próbált kiszabadulni a börtönből, ám eddig valamennyi kérését elutasították – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

Facebook
Érintő hírportál