Budapesten ülésezett a MÁÉRT

Budapesten ülésezett a MÁÉRT

Budapesten ülésezett 2017. november 10-én a határon túli magyarok reprezentatív politikai szervezeteinek, a magyar parlamenti pártoknak és a magyar kormány képviselőinek fóruma, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) – közölte Tőkés László sajtóirodája.

Ez alkalommal – a legutóbbi, október 3-i nagyváradi találkozójukon megbeszéltek szerint – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökei folytatták a megkezdett párbeszédet meghatározott témák mentén.

A MÁÉRT szünetében a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács vezetői tartottak munkaülést, amelyen többek között az elkövetkező időszak közösen szervezendő Kárpát-medencei programjait vették számba.

Ezt követően Szili Katalinnak, a magyar miniszterelnök autonómiaügyi megbízottjának kezdeményezésére munkamegbeszélést tartottak az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői. Ezen az autonómiák közösen képviselt alapelveiről és a magyar országgyűlés volt elnöke által kezdeményezett autonómia-kerekasztal további, elnöki szintű találkozóiról volt szó.

Facebook
Érintő hírportál