Szilágyi: Felszólítjuk Románia kormányát: kezdje meg az autonómiáról folytatott párbeszédet!

Szilágyi: Felszólítjuk Románia kormányát: kezdje meg az autonómiáról folytatott párbeszédet!

A Székely Szabadság Napján, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, tartott beszédet Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A politikus kijelentette: Románia kormánya destabilizálja az országot azzal, hogy nem biztosítja az erdélyi magyar közösség számára a széles körű autonómiát.

Szilágyi Zsolt beszéde elején köszöntötte a Székely Szabadság Napjára érkezett külföldi meghívottakat, külön kiemelve az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselőit, mely pártcsaládnak tavaly óta a Néppárt is tagja. „A világháború utáni békerendszerek sok nyomorúságot hagytak maguk után, erdélyi magyarságunk pedig közel 100 éve – nap, mint nap – a megmaradásáért küzd. Erőt ad a tudat, hogy Nyugat-Európában is vannak nemzetek, akik az autonómiában – vagy épp függetlenségben – látják egy szabadabb és demokratikusabb Európa képét. Amíg tőlünk nyugatabbra olykor erőszakos eszközökkel küzdöttek az önrendelkezésért, mi mindig békés módon tettük ugyanezt. Közel 100 éve csak annyit kérünk a románság vezetőitől: tartsák be gyulafehérvári ígéreteiket” – mondta Szilágyi Zsolt.

A pártelnök felszólította Románia kormányát, hogy kezdje meg az autonómiáról folytatott párbeszédet, valamint hozzátette: a kormány az, amely a leginkább destabilizálja az országot. „A csendőrség ahelyett, hogy védene, fenyeget. Tavaly több százan kaptak büntetést a Székely Szabadság Napján megszervezett felvonulás után. Ez is azt mutatja, hogy a békés, jogaiért kivonuló tömeget – ahelyett, hogy az államhatalom védené – minden lehetséges eszközzel igyekszik megfélemlíteni. Joggal kérdezhetjük: ha befizetjük adóinkat, ha tiszteletben tartjuk az ország törvényeit, az miért nem tartja tiszteletben a mi jogainkat?” – tette fel a kérdést Szilágyi Zsolt.

Beszéde végén a Néppárt elnöke gratulált az Európai Szabad Szövetségnek, mely megkapta a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját, s megköszönte az európai pártszövetség erőt adó támogatását. „Együtt erősebbek vagyunk, s kiáltó szóként kell hangoztassuk: az autonómia megoldást és normalitást jelent” – zárta beszédét Szilágyi Zsolt.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál