Csak tépjük a szánkat

PLAKATFebruár 5-én, pénteken 19 órakor az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport megismétli a Csak tépjük a szánkat című szilveszteri kabaréját.

Mint már említettük, a repertoárt nyolc jelenet és több alkalomhoz illő betétdal alkotja.  A vidám szösszenetek (Házassági évforduló, Totya, EU-s disznó, Budi Bözsi budija, Írt a mama, Esvány és Lajos, Hol lakik Kovács János?) egy része a magyar kabaré klasszikus jelenetei, mások csapatszerzemények, mint minden esztendőben. Nyitódalként Toto Cotugno l’italiano (azaz magyarul: „Sokáig voltam távol, egy bíró jóvoltából…”) című slágerparódiáját hallhatják, valamint elhangzik majd Mari Zsuzsi egyik híres, de szintén „kicsit” átírt szövegű dala is, a Mama. Lesznek vidám, hangulatos zeneszámok is, többek között a Ladánybene 27-től a Kell egy ház, vagy Csepregi Éva közkedvelt dala a Szerelemre születtem és több hangulatsrófoló sláger Boros József, Kulcsár Ágnes, Szabó János, Boros Emőke Blanka, Gyenge Attila, Varga István, Kecskés Zoltán és Sillye Ibolya előadásában.

Az előadásnak a Bartók Béla művelődési ház ad otthont. Belépő ingyenes, adományokat elfogadnak.

Facebook
Érintő hírportál