Csillagok Palotája – a 7. Szent László Napok ünnepélyes megnyitója

Csillagok Palotája – a 7. Szent László Napok ünnepélyes megnyitója

Népzene az irodalomban Szent László korától napjainkig

Csillagok Palotája – Népzene az irodalomban Szent László korától napjainkig címmel szervezzük meg az idén június 24–30. között immár 7. alkalommal megszervezett nagyváradi Szent László Napok ünnepélyes megnyitóját, június 24-én, hétfőn 19 órától a Szigligeti Színházban.

A megnyitó beszédeket követő előadásban közreműködik:

  • Sebestyén Márta – ének, furulya, dob
  • Sebő Ferenc – ének
  • Andrejszki Judit – ének, csembaló, dob
  • Barvich Iván – tárogató, bolgár kaval
  • Pergel László – prímtambura, gitár

Sebő Ferenc a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díja énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző,  népzenekutató és építészmérnök, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő együttes vezetője.

Sebestyén Márta (UNESCO- és Kossuth-díjas) azon kevés hazai előadóművészek közé tartozik, aki változások és változtatások nélkül a tradicionális magyar kultúrát képviseli itthon és világszerte, koncertjein életre keltve Bartók Béla és Kodály Zoltán által gyűjtött, már majdnem feledésbe merülő népdalhagyományt.

Andrejszki Judit a magyar régizenei élet jelentős alakja. Barokk szoprán, csembalista és orgonista, aki világszerte népszerűsíti a magyar régizenét. Különös hangsúlyt fektet a régi korok zenéjének és hangzásvilágának bemutatására, mesterkurzusokon történő elsajátítására.

A Szent László Napokat megnyitó gálára a belépés ingyenes, de mivel a színház befogadóképessége korlátozott, előzetes meghívóigényléshez kötött.

A meghívókat a Szent László Napokat szervező Szent László Egyesület székhelyén, a Kálvin János utca 1. szám alatt lehet igényelni június 17-étől, hétfőtől, munkanapokon 10–16 óra között.

Az előző években tapasztalt nagy érdeklődésre való tekintettel, egy személy legtöbb két meghívót kaphat.

További részletek a 7. Szent László Napokról honlapunkon (www.szentlaszlonapok.ro), és érdemes követni folyamatosan frissülő Facebook és Instagram oldalunkat is.

A 7. Szent László Napok főtámogatója az OTP Bank Románia.

A Szent László Napok sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál