Csomortányi István: „2020 az összefogás éve volt!”

Csomortányi István: „2020 az összefogás éve volt!”

Nagyváradon tartott évértékelő sajtótájékoztatót Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke, Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Nagyvárad polgármesterének tanácsadója és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt Külügyi- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, volt Bihar megyei tanácselnökjelölt.

„Bihar megye 15 községében 27 tanácsossal dolgozunk a következő négy évben, Hegyközcsatárban pedig a Néppárt színeiben mandátumot nyert polgármester vezetheti a községet. Mindez jó alap ahhoz, hogy bebizonyítsuk, a Néppárt csapata politikailag és szakmailag is kellően felkészült ahhoz, hogy egy-egy közösség életét irányítsa” – kezdte mondandóját Szilágyi Zsolt. A Néppárt politikusa sajnálatosnak nevezte, hogy bár hosszas egyeztetések után, de sikerült megteremteni országos szinten a magyar–magyar összefogást, mindez Bihar megyei szinten nem volt érzékelhető – a Néppárt politikusaitól független okok miatt. „Nincs okunk a pezsgőbontásra, hiszen Bihar megyének egyel kevesebb magyar szenátora lesz a bukaresti döntéshozásban. További súlyos tény az is, hogy a helyhatósági választások során a Bihar megyei magyarok jelentős része nem magyar jelöltre adta voksát, miközben mi folyamatosan azt az üzenetet próbáltuk továbbítani, hogy minden magyar menjen el szavazni és válasszon magyar jelöltet. Mi elsősorban a magyar szavazók mozgósítását tűztük ki célul, mert meggyőződésünk, hogy a magyar képviselet erősödéséhez aktívan kell tartani a magyar szavazóbázist, akár attól függetlenül is, hogy a választók melyik magyar pártra ütik pecsétjüket. Ezt azonban nem gondolta mindenki így, s ennek eredményeként az RMDSZ egy erőteljesen negatív kampányt folytatott, megfosztva ezzel Nagyvárad magyarságát a magyar alpolgármesteri helytől” – mondta Szilágyi Zsolt. A politikus hozzátette: továbbra is úgy gondolják, hogy a magyar–magyar összefogás erősítheti a magyar képviseletet.

Zatykó Gyula: „Folytatjuk a munkát a nagyváradi magyar közösség érdekében!”

Zatykó Gyula, Nagyvárad polgármesterének tanácsadójaként is megerősítette: folytatják a három évvel ezelőtt megkezdett munkát, hiszen ezen időszakban, sőt, a koronavírus-járvány által megnehezített körülmények között is számos eredményt sikerült – neki és a Néppárt csapatának – elérniük. „Talán Nagyvárad az egyedüli olyan város, melynek ugyan nincs magyar vezetése, de a magyarság számára fontos ünnepeket városi költségvetésből lehet megszervezni. Ennek az általunk elért eredmények köszönhető az, hogy augusztus 20-án és március 15-én is a város főterén ünnepelhetünk, noha idén mindezt a koronavírus-járvány ellehetetlenítette. Ugyanígy sikerként könyvelhetőek el a történelmi utcákat – magyarul is – bemutató tájékoztató táblák kihelyezései, melyek az elkövetkezőkben is folytatódnak, az újtípusú villamosokon a magyarul is elhangzó tájékoztatók, vagy épp a turul visszakerülése a városháza homlokzatára” – összegezte az elért eredményeket Zatykó Gyula, aki azt is hozzátette, hogy az elkövetkező időszakban is számíthat a nagyváradi magyarság számos olyan eredményre, melyekről részleteket egyelőre nem kívánt elárulni. „Biharpüspökiben tavasszal öt utcát aszfaltoznak le, és sikerült egy olyan elvi megegyezést is létrehozni Nagyvárad új polgármesterével, melynek értelmében évente 3-4 újabb utca is leaszfaltozásra kerülhet az említett városrészben, így a következő négyéves mandátum során Biharpüspöki teljes utcahálózatát sikerülhet jó minőségű útburkolattal ellátni” – mondta Zatykó Gyula, végezetül pedig emlékeztetett: a Néppárt sikere az is, hogy tavasszal megkezdődhet – 6 millió lejes beruházás eredményeként – a Szacsvay Imre Általános Iskola felújítása is.

Csomortányi István: „2020 az összefogás éve volt, 2021-ben pedig Bihar megyében is meg kell találni az együttműködés módját!”

„Fontos nagyváradi eredmény, hogy a pedagógiai líceum kapcsán sikerült elérnünk – köszönhetően Orbán Mihálynak, a Néppárt által delegált vezetőtanácsi tagnak –, hogy ott a következő tanévben is induljon magyar osztály, noha ezt bonyolult szabályozások akár meg is akadályozhatták volna. A Néppárt most mandátumot szerzett parlamenti képviselőjének az is feladata lesz, hogy változtasson az ide vonatkozó, a magyar közösségek szempontjából kedvezőtlen törvényi szabályozáson” – kezdte mondandóját Csomortányi István. A Néppárt elnöke kifejtette: az önkormányzati választások során a nagyváradi magyar szavazatok egynegyedét kapta meg a Néppárt, miközben politikai ellenfeleink minden lehetséges eszközzel azon voltak, hogy elhitessék a választókkal, nem érdemes a Néppárt jelöltjeire voksolni. „Mindezek ellenére is a magyar választók 25%-a minket támogatott, így ez munkára kötelezi csapatunkat. Bár egyeseknek sikerült megakadályozniuk, hogy magyar alpolgármestere legyen Nagyváradnak, Zatykó Gyula személyében továbbra is biztosított a magyar polgármesteri tanácsadó. Az önkormányzati választásokat megelőző kampányban végig jeleztük: csak a Néppárt képes biztosítani a Bihar megyei tanácsban a magyar alelnököt, s bár ez a fent említett okok miatt szintén nem valósulhatott meg, az elmúlt időszakban sikerült tárgyalásokat folytatnunk a megye vezetésével, s kértük, hogy a magyar kulturális intézmények tarthassák meg intézményi önállóságukat. E téren részsikereket tudtunk elérni: a Szigligeti Színház megőrizheti önállóságát és a filharmónia kórusát sem számolják fel, mindössze a felduzzasztott adminisztrációs és vezetői óriásbéreket vágják vissza. Ugyanígy további feladatot jelent számunkra, hogy a Várad folyóirat zökkenőmentes működését biztosítsuk, még ha nem is sikerül annak intézményi önállóságát megtartani. A Várad folyóirat olyan érték, amely mellett ki kell állnunk és meg kell védenünk azt” – hangsúlyozta Csomortányi. A Néppárt elnöke elmondta: országosan sikerült megállapodniuk a Magyar Polgári Párttal, majd a parlamenti választásokat megelőzően az RMDSZ-szel is, s egyedüliként a Bihar megyei RMDSZ volt az, mellyel nem lehetett szót érteni. „2020 az összefogás éve volt, a 2021-es év legnagyobb feladata pedig az, hogy Bihar megyében is létrejöjjön a magyar–magyar együttműködés. Jómagam ezért fogok dolgozni, s ha az RMDSZ mostani megyei vezetőivel ez lehetetlen, akkor azokkal a megyei RMDSZ-es politikusokkal fogunk tárgyalni, akik szintén látják, hogy rossz irányba megy a Bihar megyei politizálás. Szót kell értenünk, mert ez minden nagyváradi és Bihar megyei magyar érdeke, és hiszek abban, hogy szót fogunk érteni, még ha ez eddig sem a rajtunk múlt” – zárta mondandóját Csomortányi István.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál