Csomortányi István: „Egy irányba kell dolgoznunk az SZNT európai polgári kezdeményezésének sikeréért!”

Csomortányi István: „Egy irányba kell dolgoznunk az SZNT európai polgári kezdeményezésének sikeréért!”

A Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéséről tartottak kerekasztal-beszélgetést a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szombati napján, a Kós Károly Sátorban. A Farkas Réka (főszerkesztő-helyettes, Háromszék napilap) által moderált eseményen jelen volt Izsák Balázs (elnök, Székely Nemzeti Tanács), Borbély Zsolt Attila (alelnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács), Csomortányi István (elnök, Erdélyi Magyar Néppárt), Vincze Lóránt (elnök, FUEN, európai parlamenti képviselő, Romániai Magyar Demokrata Szövetség), Korodi Attila (frakcióvezető, Romániai Magyar Demokrata Szövetség) és Andrea Carteny (Kelet-Európa történetkutató, Sapienza Egyetem, Róma).

„A hasznos ügyek sikere érdekében meg kell haladnunk a korábbi időszakok sérelmeit, s közösen kell dolgoznunk azért, hogy az SZNT kezdeményezése sikeres legyen” – kezdte felszólalását Csomortányi István, majd rámutatott: míg a magyar államépítési modell központjában a középosztály és a képzett munkaerő megteremtése és felemelése áll, addig Románia államépítési elvei 150 éve nem változtak, elavulttá váltak, s erőforrásaikat a katonaság, a titkosszolgálatok és az ortodoxia támogatására fordítják, valamint folyamatosan napirenden van a román területszerzési igény is – elég, ha csak Moldávia és Románia viszonyára gondolunk. „Ez a fajta államépítés komoly fenyegetést jelent számunkra, ráadásul egyenesen vezet az egynyelvű és egyvallású ország kialakításához, mely a bukaresti hatalom nem titkolt szándéka. Egy ilyen helyzetben minden olyan ügyet támogatnunk kell, mely az erdélyi magyarság megmaradási esélyeit javíthatja, valamint szükségünk van az önálló erdélyi magyar külpolitikára is. Az erdélyi magyar politika szereplőinek mindent meg kell tenniük azért, hogy egy irányba dolgozzanak – az SZNT európai polgári kezdeményezésének sikeréért. A Néppárt maximálisan támogatja azt, az Európai Szabad Szövetségben politizáló partnereink bevonásával pedig nemzetközi fórumokon is népszerűsíteni fogjuk az aláírásgyűjtést” – mondta Csomortányi.

Borbély Zsolt Attila, az EMNT alelnöke rámutatott: a Kárpát-medencei magyarságnak európai színtéren is van létjogosultsága, a globális nyomással szemben pedig csak a nemzetállamok tudnak ellenállást kifejteni. Borbély az SZNT kezdeményezése kapcsán úgy fogalmazott, hogy az úgy növeli az EU kompetenciáját, hogy érdemben nem csökkenti a tagállamok szuverenitását. Úgy véli, az őshonos és frissen bevándorolt kisebbségek közt továbbra is különbséget tesz az EU, ami az előbbieket helyezi előtérbe. Véleménye szerint nem csak Európa-szinten kell összefognunk, hanem Erdélyben is, hiszen a kilencvenes magyarellenes kirohanásokhoz hasonlítható események mennek végbe napjainkban.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál