Csomortányi István: „Mindent megteszünk az SZNT európai polgári kezdeményezésének sikeréért!”

Csomortányi István: „Mindent megteszünk az SZNT európai polgári kezdeményezésének sikeréért!”

Szerda délelőtti megbeszélésüket követően Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatót Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Az eseményen Csomortányi hangsúlyozta: a Néppárt és az SZNT között továbbra is szoros együttműködés és jó kapcsolat áll fenn, a Néppárt pedig teljes apparátusával és nemzetközi kapcsolatrendszerével segíteni fogja az SZNT európai polgári kezdeményezéséhez kötődő aláírásgyűjtést.

„Közismert tény, hogy a Néppárt és az SZNT között kiemelten jó az együttműködés, s köszönhető ez elsősorban annak, hogy célkitűzéseink közösek. A Néppárt programjának egyik alapvető eleme az autonómiaküzdelem felvállalása, az önrendelkezés megteremtése, valamint a történelmi régiók visszaállítása. Emlékeztetünk: Romániában először a Néppárt volt az a politikai alakulat, mely – a 2014-es államelnök választás során – felvállalta és képviselte a regionalizmus és föderalizmus gondolatát Szilágyi Zsolt akkori államelnökjelölt személyén és politikai programján keresztül” – mondta Csomortányi István, majd hozzátette: a Néppárt következetesen képviselt programpontja továbbá a romániai gazdasági decentralizáció megvalósítása, mely szintén elengedhetetlen az önrendelkezési törekvések sikere szempontjából. „Az SZNT európai polgári kezdeményezését – természetes módon – a Néppárt teljes apparátusával támogatja, közösségünk érdeke, hogy az aláírásgyűjtés sikeres legyen, s ezért az Európai Szabad Szövetség (EFA) tagjaiként, nemzetközi kapcsolatrendszerünket is hasznosítani kívánjuk a munka során” – jelentette ki a pártelnök, aki felidézte: Szilágyi Zsolt korábbi Néppárt-elnök előterjesztésére az EFA vezetősége határozatot fogadott el, melyben támogatásra ajánlották tagszervezeteiknek az SZNT kezdeményezését. „Készülünk az előttünk álló munkára és mindent meg fogunk tenni az aláírásgyűjtés sikere érdekében” – mondta Csomortányi. „Látnunk kell ugyanakkor, hogy az SZNT kezdeményezése nem csak a székely autonómia ügyét szolgálja: Erdély más régióinak törekvéseit is segíti, így például – a székelyföldi és partiumi autonómiamozgalmak mellett – Kalotaszeg vidékén is pozitív hatásai lehetnek, s ugyanígy minden olyan történelmi régióban is, ahol az ott lakók jogos igénye a dinamikusabb fejlődés, valamint történelmi-kulturális értékeik védelme. Azért is tartjuk kiemelten fontosnak az SZNT kezdeményezését, mert az – a korábbi hasonló indítványokhoz képest – nem csak elvekről, hanem konkrét kohéziós alapokról, vagyis anyagi forrásokról is szól, melyek elengedhetetlenek a valódi önrendelkezés megteremtéséhez. Fontos feladatunk állandó nyomás alatt tartani a romániai és az európai döntéshozókat, ezért – a Minority SafePack után – újabb és újabb kezdeményezésekre van szükség” – hangsúlyozta Csomortányi István.

Izsák Balázs elmondta: a Néppárt elnökével folytatott tárgyaláson áttekintették a két szervezet együttműködésének további lehetőségeit, valamint egyeztettek a távlati és a középtávú tervekről is. „Az SZNT az összes erdélyi magyar szervezettel és párttal az együttműködésre törekszik, s célunk, hogy miután az Európai Bizottság bejegyzi kezdeményezésüket, teljes mértékben fel legyünk készülve az aláírásgyűjtésre. Minden rendelkezésünkre álló eszközt fel fogunk használni ahhoz, hogy aláírásgyűjtésünk sikeres legyen. Egy munkacsoport már korábban megkezdte a felkészülést, s várhatóan a makkfalvi Székely Majálison indítjuk útjára hivatalosan is a gyűjtést” – mondta az SZNT elnöke. Izsák Balázs hozzátette: az SZNT célja Székelyföld megerősítése a jog eszközeivel, egy olyan politikai közegben, melyben folyamatosan tapasztalható a román hatalom székelységgel szembeni provokációja. „A tudatos és intézményesített provokációra egyetlen válaszunk van: a jog és a demokrácia eszközeivel küzdünk Székelyföld megerősítéséért, s nem térünk le arról az útról, melyen elindultunk” – jelentette ki Izsák Balázs.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál