Csütörtökön zajlott Kiss Sándor és társai fellebbviteli pere

Csütörtökön zajlott Kiss Sándor és társai fellebbviteli pere

Tavaly júniusban a Bihar megyei törvényszék Kiss Sándor volt Bihar megyei tanácselnököt, RMDSZ-es politikust hatalommal való visszaélés, pénzmosás, csúszópénz elfogadása és befolyással való üzérkedés miatt alapfokon nyolc évre ítélte el a bíróság az ellene és négy másik üzletember ellen indított korrupciós perben. Beniamin Rusra, a Selina cég vezetőjére négy év, Bojtor Vilmos Lászlóra hat év letöltendő börtönbüntetést rótt ki a bíró. 2002–2008 között mintegy 4,3 millió kenőpénz elfogadásával lett Kiss zsebe vastagabb a nagyváradi városháza és a megyei tanács közbeszerzéseinek „intézése” folytán, mely intézésekkel bűntársait hozta helyzetbe.

Kiss Sándor ellen 2014 áprilisában indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség. A gyanúsítottak között szerepelt az azóta elhunyt Mudura Sándor is.

Az ügyészek szerint Kiss, Bojtor és Rus kiterjedt pénzügyi konstrukciót dolgozott ki és működtetett romániai és egyesült államokbeli cégek közvetítésével 2005–2006-ban, melyeken keresztül hatalmas összegeket mostak tisztára. Az így jogosulatlanul szerzett hasznot Rus Kiss Sándornak adta át, hogy előnyben részesítse a Selinát, többek között egyes nagyváradi területek értékesítésében. Az ügyészek szerint a két tranzakcióval mintegy 8,6 millió eurós kárt okoztak a Bihar megyei önkormányzatnak.

Az alapfokú ítéletben a nagyváradi törvényszék a letöltendő börtönbüntetésen kívül Kiss Sándort 5,5 millió euró, Beneamin Rust pedig három millió euró kártérítés befizetésére is kötelezte.

A csütörtökön, azaz ma lezajlott fellebbviteli tárgyaláson kiderült, már egymást köpik a korrupciós ügyek főkolomposai, ugyanis Bojtor Vilmos az ügyvédje szerint megpróbált kialkudni a DNA-val és a SRI-vel egy felfüggesztett büntetést. Ám annak ellenére, hogy vallomást tett Kiss ellen, azaz hogy valóban átadta neki a Selina és a Keviép kenőpénzeit, a bűnüldöző szervek nem tartották be az egyességet, így Bojtor nyakába is hat év letöltendőt varrtak, ami miatt az akkori alku jelenlévőit hazugságvizsgálónak kérik alávetni.

Ugyanakkor a vádlottak ügyvédei kérelmezték a további tárgyalások Nagyváradról való áthelyezését.

(Forrás és fotó: ebihoreanul.ro)

Facebook
Érintő hírportál