Dr. Szilágyi Ferenc tudománynapi előadása Nyíregyházán

Dr. Szilágyi Ferenc tudománynapi előadása Nyíregyházán

November 14-én került sor a Magyar Tudomány Ünnepének konferenciájára a szabolcs-szatmár-beregi megyeházán.

Az esemény szervezője a Debreceni Egyetem Nyíregyházán működő Egészségügyi Kara, illetve a Szabolcs-Szatmár-Beregi Megyei Önkormányzat voltak.

Dr. habil Móré Marianna dékán és Prof. Dr. Csernoch László rektorhelyettes köszöntői után a plenáris előadásokra került sor. A PKE képviseletében Dr. Szilágyi Ferenc dékán plenáris előadás keretében számolt be a Partium területén folytatott kutatásokról. Russiné Dr. Fedor Anita, az esemény főszervezője az Egészségügyi Kar tudományos terveiről számolt be, utalva arra, hogy a jövőben intenzív kapcsolat kialakítására törekednek a régió kutatóintézményeivel és köztük a Partiumi Területi Kutatások Intézetével. A plenáris részt követően a konferencia szekció-előadásokkal folytatódott.

(gtk.partium.ro/hu)

Facebook
Érintő hírportál