A Dráveczkyek nyomai az Érmelléken

A Dráveczkyek nyomai az Érmelléken

Az épített örökséggel való sáfárkodás nagy felelősség. A tanúhelyek őrzésénél, a nemzet szent helyeinek a jövő nemzedékre való testálásánál nincs nemesebb feladat. Erdélyben, Bánságban és a Partiumban eme örökség védelme és konzerválása nem csak divat és historizálás. Itt ennél jóval többet jelent.

Dráveczky Ede telekkönyvi kivonata a köbölkúti kúriáról

A Dráveczky család története 1077-ig nyúlik vissza. Ekkor I. László király (1046-1095) egyik ősüknek, Szkop Jánosnak adományozta Szigovitz (Csehország) várát. Ennek az ősnek egyik leszármazottja a mohácsi vész után Magyarországon, Szepes vármegyében telepszik meg és I. Ferdinándtól négy falut kap ajándékban, köztük Dráveczet is, ahonnan a későbbi családnév kialakult. A családnak ez az ága származott el majd Zemplén, Ungvár és Bihar megyékben is. Az Érmelléken Gálospetriben, Érolasziban és Köbölkúton voltak földbirtokaik és udvarházaik.

Nemesi levél

Kutyabőr

A kutyabőr a nemesi címeres levél régies, köznyelvi elnevezése. A nemesi oklevelek pergamenje simára kidolgozott állatbőr volt, leggyakrabban juh- kecske- és borjúbőr, néha kutyabőr is. Gyakran úgy vélték, hogy a kutyabőr a pergamen és a nemesi levél „tréfás” megnevezése, noha az elnevezés valószínűleg éppen a kutyabőr-pergamen ritkasága és kiváló minősége miatt került be a köztudatba. A kutyabőr a hétszilvafás nemesektől a királyig a „kékvér” biztosítéka volt. Bár a nemesi levelek hamisítása a 18. században élte a fénykorát, ezek a mai napig nagy történelmi jelentőséggel bírnak.

A Dráveczky-címer

A mocsár nem mindig konzervál

Az Érmelléken valóban rengeteg látnivaló lenne, ha a rendszerváltás után azokkal okosabban gazdálkodtak volna a helyi hatalmasságok. Épített örökségünk, annak ellenére, hogy némelyik létesítményt termelőszövetkezeti raktárrá, vagy magtárrá degradálta le a kommunista rendszer, elég jó állapotban maradtak fenn. Jobbik esetben, ha valamilyen intézmény működött bennük, még gondot is viseltek rájuk. A rendszerváltás után legtöbbjük üresen maradt, majd a restitúciós törvény életbelépését követően hosszas, véget nem érő pereskedések tették tönkre a több százéves épületeket. Olyan kastélyok, udvarházak is voltak az Érmelléken, melyeket nem igényeltek vissza, így évekig elhagyatottan álltak, majd megadták magukat az enyészetnek. Hasonló sorsra jutott Gálospetriben az egyik Dráveczky kúria is. A rendszerváltás után még tartotta magát egy ideig. Bordás Károly polgármester szerint, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) tagjai számba is vették egykoron, de anyagiak hiányában sem a helyi önkormányzat, sem az előbbiek nem tudták megmenteni.

A gálospetri Dráveczky Gyula és családja elhagyatott sírhelye

Mit rejtenek?

Sok temetkezési hely is erre a sorsra jutott az Érmelléken. Még ma is vannak régi temetkezőhelyek, ahol nagy magyar nemesi családok sírjai gazosodnak. Ezeket a kommunista államhatalom idején nem is volt szabad gondozni, így benőtte a dudva, rekettyés és folyondár őrzi az ősök álmát. A gondozatlan temetőrészek, ahol csak orgonabokrok és akácfasarjak nőnek, sok olyan sírt takarhatnak, amelyekről már nem is tud az utókor. Gálospetriben, az elhagyott temetőrészben nyugszik a hajdani Dráveczkyek egykori utóda, Dráveczky Gyula, felesége Erzsébet és fia Gyula. Ők voltak a tönkrement udvarház utolsó lakói.

A köbölkúti Dráveczky-kúria

Báróság és diplomácia

A báróságot szerző Drávezcky Gábor még Szepes vármegyében székelt, amikor 1779-ben Mária Terézia ezt a főnemesi rangot adományozta neki. A leghíresebb ős azonban László volt, akinek Gálospetriben, valamint Köbölkúton is állt kastélya, illetve kúriája.
1829-ben óriási anyagi károkat okozó földrengések pusztítottak az Érmelléken és Nagykároly környékén, majd 1834-ben ismét. Az utóbbi epicentruma éppen Gálospetri környékén volt. Lakóházak, templomok, kúriák dőltek össze. Ekkor pusztult el a IV. Dráveczky László ezredes építtette négyhengeres bástyatornyos várkastély is. Vasvári Pál, az 1848-as forradalom végén Kossuth parancsára szabadcsapatokat szervezett, többek között Érköbölkúton is. Ennek a csapatnak a vezetését Dráveczky Lászlóra bízta. A szabadcsapatok zászlóinak avatására április 27-én, Nagyváradon került sor. Az ezredes kiváló diplomataként is hírnevet szerzett hazájának és családjának. Ede fiával közös sírban alussza örök álmát a köbölkúti református templom kertjében. A szabadságharcra emlékezvén, a helyiek a sírkövére helyezik el a megemlékezés virágait. Az obeliszket, melyen nevük áll, egykoron Veiszlovits Aurél készítette.

A gálospetri kúria, amely a rendszerváltás után még állt.

Rokonok

Kazinczy Ferenc nyelvújító és író szülei, József és Bossányi Zsuzsánna Váradon ismerkedtek meg, miután a gálospetri rokon, Dráveczky László bemutatta őket egymásnak. Semjénben tartották meg az esküvőt 1758. június 19-én – írták a korabeli krónikák. Ez a Dráveczky lehetett a szabadságharcban részt vett azonos nevű László dédapja. Az érmelléki nemesi családok egymás között kötött házasságaik révén valamennyien rokonságban álltak egymással. Szinte nem is lehet követni a rokoni szálak bonyolult kapcsolódásait. Az egykori szepesi családnak világszerte ma is élnek leszármazottai. Az egyik legközelebbi, tán ma is élő idős hölgy Dráveczky Lili és fia Tibor, Szatmárnémetiben lakik. Hátrahagyott épített örökségük, a többi hasonló nagynevű család hagyatékával egyetemben ma is dicsérik korukat és gazdagítják az Érmelléket. Erdélyben, Bánságban és a Partiumban minden elkótyavetyélt vagy eltűnt épített örökséggel kevesebbek leszünk. Nem úgy, mit bármelyik más európai országban, ahol a múlt egymásra rétegződhet. Ezen a vidéken a mi magyar építkezési kultúránk sajátosságai talán soha többé nem épülhetnek, rétegződhetnek a régire. Hála a történelem nagy „igazságosságának”!

Sütő Éva / Érmellék, szerelmem 2013

Facebook
Érintő hírportál