Edzőtáborban voltak a NAC focistái

Edzőtáborban voltak a NAC focistái

A NAC Labdarúgó Egyesület focistái ebben az esztendőben is edzőtáborban vettek részt augusztus utolsó hetében a magyarországi Csengeren, ahol napi három edzéssel és barátságos mérkőzésekkel készültek a Bihar megyében megrendezésre kerülő korosztályos megyei bajnokságra.

A Károlyi-kastélyban

Az edzőtáborba augusztus 25-én utaztak el, de már az utazást is úgy szervezték, hogy egybekötötték egy kis honismereti kirándulással. Először Ottományban jártak, ahol a Kiállítóházban sok érdekes tárggyal, történettel ismerkedhettek meg a gyermekek.  Az Érmellék megismerése után Nagykárolyba látogattak, ahol a Károlyi-kastélyt és kiállításait tekintették meg. Estére már Csengeren voltak, ahol elkezdődtek az edzések. Az edzők, Opre Csaba és Váradi Attila, napi három edzést tartottak a gyermekeknek. Az edzések során kapusedzésre, erőnléti edzésekre és sok más, a jó focistáknak hasznos felkészítésre került sor. A fociedzések mellett jutott idő más sportágakra is, így asztalitenisz versenyt is rendeztek, de a Csengeri Városi Sportpályán mindezek mellett az új futópályát, a kültéri sporteszközöket, de még a nagyszerű magyar találmányt, a teqball asztalt is használhatták.

Csapatfotó Csengeren

Az egész heti edzések mellett arra is szántak időt, hogy megismerjék Csengert és környékét, így ellátogattak a csengeri Helytörténeti Múzeumba is, ahol sok érdekesség mellett az iskolatörténetet bemutató kiállítást is megnézhették. A gyermekek élénk kíváncsisággal nézegették az egykori fapadokat, a palatáblát, vagy éppen a régi iskolai szemléltető eszközöket. A múzeum mellett a gyermekek megcsodálhatták a Csengeren lépten-nyomon feltűnő, Makovecz Imre által tervezett épületeket. Makovecz Imre a településen templomokat, iskolákat, középületeket tervezett. Aki Makovecz munkásságával akar megismerkedni, annak is nagyszerű úticél Csenger városa.

A gyermekek a kirándulások, sport, edzések, sportvetélkedők mellett szellemi munkát is végeztek, hiszen nagyszerű szórakozáskánt több órás kvízversenyen vettek részt, ahol a focival kapcsolatos negyven kérdésre kellett jó válaszokat találni. Az edzőtáborban több barátságos mérkőzésre is sor került, hét közben Csenger csapatával játszottak, majd az utolsó nap a kárpátaljai Beregszászról érkezett gyermekekkel fociztak.

Az edzőtábor megszervezéséhez sok segítséget nyújtott a két nagyváradi edző, Szilágyi Sándor, a csengeri önkormányzat sportért felelős megbízottja, a gyermekek szülei és a Bethlen Gábor Alap. A gyermekek és az edzőtábor szervezői mindenkinek köszönik az önzetlen segítséget. A NAC focistái a csengeri edzőtábor után már a jövő héten elkezdik a Bihar megyei labdarúgó bajnokságban szereplésüket. A NAC a megyei bajnokság mindhárom korosztályában és kiírásban jelen van, az ifjúsági C, D, E korosztályokban (U14, U12, U10).

A Nagyváradi AC, amely igyekszik nem csak egy focicsapat lenni, hanem egy jó közösség is, továbbra is várja csapatába a focizni szerető 6 – 14 év közötti gyermekeket. Jelentkezni lehet Opre Csaba edzőnél a 0741670120-as telefonszámon, vagy a NAC hazai pályáján, a hegyközpályi futballpályán minden hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától.

(Főoldalon: nagyváradi és beregszászi focisták) 

Facebook
Érintő hírportál