EFA-kongresszus: egyhangúlag fogadták el a Néppárt által javasolt határozatot

EFA-kongresszus: egyhangúlag fogadták el a Néppárt által javasolt határozatot

Brüsszelben tartja kongresszusát március 6-9. között az Európai Szabad Szövetség (EFA), melyen jelen van Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is.

A brüsszeli tanácskozás résztvevői egyhangúlag elfogadták azt a határozatot, melyet a Néppárt nevében Szilágyi Zsolt terjesztett elő, s mely egyértelműen elítéli Mihai Tudose korábbi román miniszterelnök azon gyűlöletbeszédét, melyben akasztással fenyegette meg mindazokat, akik kitűzik a székely lobogót. A határozatban ugyanakkor kiálltak Beke István és Szőcs Zoltán politikai foglyok szabadon bocsájtása és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem mellett, valamint arra kérték az Európai Bizottságot, hogy kötelezze Románia kormányát arra, hogy az betartsa az uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségeket, az elkobzott egyházi- és közösségi ingatlanok tekintetében pedig szolgáltassák vissza a jogos tulajdonosoknak mindazt, amit a kommunista államvezetés elkobzott. A határozat ugyanakkor kiáll az erdélyi magyarok autonómiája mellett és szolidaritásáról biztosítja az azt szorgalmazókat.

A kongresszus résztvevői elfogadták továbbá azt az autonómianyilatkozatot is, amelyet az EFA tagpártjai az európai parlamenti választások alkalmával képviselnek majd. A jelenlévők eldöntötték: az európai parlamenti választások során az EFA csúcsjelöltje az az Oriol Junqueras katalán politikus lesz, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van Spanyolországban.

Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Néppárt 2016 óta teljes jogú tagja az európai autonomistákat és regionalistákat tömörítő Európai Szabad Szövetségnek.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál