Nemrég egy viharverte noteszt hozott be valaki az érmihályfalvi Demokrácia Központ irodájába azzal a magyarázattal, hogy a város határában lévő szeméttelepen találta, hátha érdekli az ott dolgozókat a kis füzet tartalma. Az előzményekhez tartozik, hogy múlt évben a honosítási kérelmekhez csatolt iratok révén sok érdekes század eleji okmány fordult meg az irodában. Ennek a felismerésnek a hozadéka volt az a régi dokumentumok kiállítása, amit nagy érdeklődés mellett rendezett meg az iroda munkaközössége. Elment a híre a nem mindennapi rendezvénynek, és attól kezdve gyakran fordulnak hozzájuk az emberek, ha valamilyen különleges régi okmány vagy pedig kézzel írott feljegyzés kerül elő.
Ez történt most is. Az ázott, szakadozott notesz méretre akkora, hogy kényelmesen elfér egy zakó- vagy zubbonyzsebben. A kockás oldalakon jól olvasható gyöngybetűkkel emberi sorsok rajzolódnak ki. A notesz nem mást, mint egy első világháborús magyar katona feljegyzéseinek gyűjteménye.
Nyéki Sándor érmihályfalvi lakost 1914. november 26-án sorozták be katonának a 39-es gyalogezredbe. 1915. március 15-én rukkol be Debrecenbe, július 11-ig kemény harci kiképzésben vesz részt társaival, majd az egész ezredet Königrécbe vezénylik. A feljegyzésekben megemlíti, hogy feleségét és négy gyermekét hagyta otthon.
Dátumokkal ellátott részletes leírása következik hányattatásainak. Az olasz harctereken részt vesz társaival a harciállások, vagy ahogy ő nevezi, „dekkungok” kiépítésében. Megfordul Tirolban és Karintiában. A hegyes terep igen kemény megpróbáltatás az alföldi magyar fiúk számára. A sors végül a doberdói harctérre veti, ahol a talján túlerő a kis magyar csapatot bekeríti. 1915. október 21-én már sok a magyar halott. Fogságba esnek, és elhurcolják őket „Taljánországba”. A rabságuk helyszíne Centó, amint ezt több feljegyzés is megemlíti.
A továbbiakban a harcok és a fogolyélet verses megéneklése következik. A rímes sorok nem vallanak gyakorlott tollforgatóra, stílusuk a népi műdalok, hősi krónikák egyszerű hangnemét juttatja eszünkbe. Ezek a versek nem mentesek a nagyotmondó, háryjánosi hősi tettek megéneklésétől, a „csalárd”, „áruló” ellenség becsmérlésétől, amin nem lehet csodálkozni, mert az egyszerű embert az osztrák-magyar hadseregben könnyen félre lehetett vezetni. A császárért a vitéz magyar katona életét is feláldozta, miközben otthon a családtagjai özvegyen, árván maradtak. Másrészt sok vers a kuruc kesergőkre emlékeztet, és az elvesztett harc, az elesett bajtársak siratása, valamint a szabadság utáni vágy fájdalma szólal meg benne.
Pozitívuma még a műnek az Istenben való bizodalom, a bajtársiasság és a családi szeretet kiemelése. A noteszben néhány emlékvers is helyet kapott, valamint a szerzőhöz legközelebb álló bajtársak bejegyzései. Feltételezhető, hogy a szabadulás közeledtével oldódott a hangulat a fogolytáborban, és többen is szerettek volna a közösen átélt kalandoknak, viszontagságoknak emléket állítani.
A füzet utolsó oldalai különös figyelmet érdemelnek, mert egy névsor is feljegyzésre került, az ott megfordult magyar hadifoglyokról. Mindent egybevetve ez a kis jegyzetfüzet dokumentumértékkel bír, érdemes a megőrzésre és a részletesebb feldolgozásra.
A Demokrácia Központ ezúttal mond köszönetet annak a kedves ügyfelének, aki ezt a dokumentumot megmentette az enyészettől, és rendelkezésünkre bocsátotta. Tisztelettel felkérjük a kedves olvasót, hogy ha hasonló feljegyzés, levél vagy bármilyen régi papír, kézirat birtokába jut, őrizze meg, vagy juttassa el hozzánk, mert néha jelentéktelennek látszó feljegyzések is értékes és hasznos információval szolgálhatnak az utókor számára.
id. Szilágyi Hubart Ferenc
2012 Május 14
