Egy korrupciómentes közéletért

Egy korrupciómentes közéletért

Aláírta a közélet megtisztítását célzó állampolgári kezdeményezést Kiszner Csaba, az Erdélyi Magyar Néppárt Szatmár megyei szervezetének elnöke, akit a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) helyi szervezetének képviselői szombaton kerestek fel irodájában.

A korrupció felszámolásáért indított akció szervezői – az USR, a Német Demokrata Fórum és a Rezistenţa csoport – az alkotmányt akarják módosítani annak érdekében, hogy a jövőben ne foglalhassanak el köztisztséget olyanok, akiket jogerősen elítéltek köztörvényes bűncselekmények miatt. Ehhez 500 ezer aláírásra van szükség, melyet 6 hónap alatt kell összegyűjteni.

A mozgalom március 22-én indult, ekkor jelent meg a Hivatalos Közlönyben a kezdeményezés, melynek címe: „Fără Penali în funcţii publice” (Bűnözők nélküli köztisztségeket).

„Azért támogatom ezt a kezdeményezést, mert meggyőződésem, hogy a romániai közélet rákfenéje a korrupció. Az aláírásommal hozzájárulok ahhoz, hogy a jövőben tisztességes emberek hozzák meg a fontos döntéseket, akik nem a saját egyéni érdekeiket, hanem a közjót tartják szem előtt. Arra kérek mindenkit, aki ebben a kérdésben egyetért, hogy írja alá a dokumentumot.” – mondta Kiszner Csaba, aki sok sikert kívánt az USR aktivistáinak a munkához. Az aláírásgyűjtő ívek elérhetőek az Erdélyi Magyar Néppárt szatmárnémeti székházában is (Vasile Lucaciu/Árpád utca 18. szám), hétköznaponként 9 és 17 óra között, ahol elláthatják kézjegyükkel a dokumentumot mindazok, akik tenni akarnak a közélet tisztaságáért és a bűnözőktől mentes közhivatalokért.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál