Egyetemi napok zajlanak Nagyváradon

Egyetemi napok zajlanak Nagyváradon

2018. március 26-28. között rendezik meg a IX. Partiumi Egyetemi Napokat Nagyváradon. A háromnapos rendezvény ünnepi megnyitóján részt vett Tőkés László európai parlamenti képviselő, Tolnay István, a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) alelnöke, Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora. Szomor Abigél egyetemi lelkész újszövetségi igei bevezetőt tartott a kiosztott talentumok példázatával (Mt 25, 13-30).

Tőkés László, az egyetemet alapító és fenntartó PUPA elnöke köszöntötte a tanári kar megjelent tagjait és a diákokat, emlékeztetve őket az „akinek van, adatik és megszaporíttatik, akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van” igerész örökérvényű igazságának az egyéni és közösségi jövő építésében betöltött szerepére. Felidézte az egyetem történetének főbb mozzanatait, majd arra figyelmeztetett, hogy a 21. század elején, egy új korszak kezdetén, a magyar nemzetnek fel kell ébrednie, ha meg akar maradni. Kölcsey Ferencet, Nemeskürty Istvánt és Rókusfalvy Pált idézve emelte ki: mindannyiunk számára, akárcsak az egyetemi ifjúság számára, csak egy választás van, mégpedig a tudásalapú társadalom felé vezető út: a természet szabta evolúciónak és az erkölcsi fejlődésnek az útja, más szóval Krisztus követésének az útja. Amilyennek az ifjúságot neveljük, olyan lesz negyedszázad múlva a magyar társadalom, olyan lesz erdélyi-partiumi közösségünk.

A szintén egyetemalapító Tolnay István beszédében az univerzitás létrejöttének mozzanatait mintegy „alulnézetben” felidézve kitért arra a – politikai ellenszélben folytatott – küzdelemre, melynek sokszor nagyon prózai vonatkozásai, máskor pedig felemelő pillanatai voltak. A távolabbi vagy közelebbi múltunk megismerése nélkül nem építhetünk jövőt. A partiumi magyarság múltjának fontos fejezete ma már a harmincadik születésnapjához közeledő PKE története is. Arra kérte a fiatalokat, hogy jó eredményekkel, nemzeti és hitbeli identitásunk erősítésével vigyék jó hírét az első önálló erdélyi magyar egyetemünknek.

Nagyvárad, 2018. március 26.

Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál