Egyházaink és népünk szolgálatában

Egyházaink és népünk szolgálatában

Meghatódással emlékezem vissza az Úr születésének 1990. esztendejére, amikor is közvetlenül a lélek- és egyháznyomorító ateista diktatúra összeomlását követően magyar egyházaink végre talpra állhattak és újjászerveződhettek. A babiloni fogságból való szabadulással ért fel, amikor hosszú tilalmi időszak után az „Oradeai” Református Egyházkerület eredeti Királyhágómelléki nevezetét visszavéve Krisztus hűséges szolgálatának útjára végre visszatérhetett, ezzel egy időben pedig a Szent István alapította, megcsonkított és látszatlétre kárhoztatott Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye újraalakulhatott. „Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Hatalmasan cselekedett velünk az Úr” – ekképpen jellemezhetjük egyházaink népének örömét a Zsoltáros szavával (Zsolt 126,2).

Tempfli atyával, még mielőtt püspökké nevezte volna ki II. János Pál pápa, a Szent Lélek indítására összesereglő ökumenikus találkozókon volt alkalmam megismerkedni. A változások és a szabadságra jutás lázas örömében feledhetetlen templomi ünneplésekre és testvéri együttlétekre került sor, a lánglelkű Czirják Árpád „vezényletével”, a kolozsvári Szent Mihály-templomban, majd pedig egyházkerületünk kétágú templomában, Nagyvárad-Újvároson.

A főtisztelendő Tempfli József megyés püspökről való emlékezés nem volna teljes, hogyha áldozatos szolgálatának erről az ökumenikus vonulatáról megfeledkeznénk. Egyházaink egymásra találásának azon melegében Vele együtt alakítottuk meg a Romániai Magyar Keresztény Egyházak Szövetségét, mely spontán tettrekészséggel igyekezett megtalálni egyházaink megújulásának és hívő népünk közös szolgálatának az útját. Majd amikor a kezdeti lelkesedés alábbhagyott, és a spontán szervezkedés is elvesztette eredeti rendeltetését, illetve újraszerveződő egyházaink és a felálló új egyházi vezetőségek intézményes formában folytathatták tovább az együttműködést – püspöki minőségében Tempfli atya ekkor is élen járt az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Elöljárói Állandó Értekezletének a létrehozásában. Túlságosan messzire vezetne, és nem képezheti tárgyát egy ilyen emlékidézésnek az Állandó Értekezlet szerteágazó munkájának bemutatása és egyházpolitikai jelentőségének értékelése. Az viszont minden bizonnyal elmondható, hogy saját egyházi életük és szolgálatuk körét messze meghaladva római katolikus, református, evangélikus és unitárius testvéregyházaink, egyházmegyéink, illetve püspökségeink „egymás terhét hordozták” a rendszerváltozással párhuzamosan haladó egyházi átalakulásokban, másfelől pedig jó példával jártak elől magyar kistársadalmunk önszerveződésében, sőt derekasan ki is vették a részüket erdélyi nemzeti közösségünk sorsának alakításából. Az új évezredben bekövetkezett fejleményekre és beállt változásokra nem térve ki bizton elmondhatjuk, hogy a rendszerváltozás, valamint a ’90-es évekbeli egyházi ökumenikus együttműködés hőskorában történelmi egyházaink elöljárói – erejük és lehetőségeik szerint – híven betöltötték hivatásukat,  és elsősorban nem rajtuk múlott, hogy az egyház és állam viszonya, „a templom és az iskola” sorsa, vagy éppen a kommunizmus idején elkobzott egyházi tulajdonok visszaszolgáltatásának ügye nem a demokratikus jogállamiság, valamint az egyházi és vallásszabadság követelményeinek megfelelően alakult.

Ennek a „kegyelmi időszaknak” egyik kiemelkedő vezető egyházi személyisége volt nagyméltóságú Tempfli József püspök atya. Nagy örömöt és elégtételt jelent számomra, hogy hitünk közösségében együtt szolgálhattuk egyházaink és népünk javát; hogy nagyvárad-hegyaljai ökumenikus templomukban reformátusok és katolikusok együtt dicsérhetik az Urat; és hogy egyházaink előjáróiként mi is alapítói lehettünk erdélyi magyar felsőoktatási intézményrendszerünknek.

Megzavarodott és felkavarodott világunkban üdvös volna ugyanazon a testvéri ökomenikus úton tovább haladni, amelyen Ő is járt.

Nagyvárad, 2016. május 29.

Tőkés László

1995-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület elismerése jeléül a Pro Partium Díjjal tüntette ki áldott emlékű Tempfli József nagyváradi megyés püspököt.

 

 

 

 

 

Facebook
Érintő hírportál