Elévülésre játszanának?

Elévülésre játszanának?

Elhalasztották Kiss Sándor és társai ügyében a mára, azaz csütörtökre tervezett ítélethirdetést.

A Nagyváradi Ítélőtábla két bírója, Antik Levente és Gabriela Ţarcă nem tudott konszenzusra jutni a korrupciós ügyben, így egy harmadik bírót is be kell vonniuk a döntésbe.

A sajtó máris találgat: vagy az első fokú ítéletben (nyolc, négy, illetve hat év) hoznak változást (többet vagy kevesebbet szabva rájuk), vagy perújrafelvételt (nulláról indulás, mintegy 30 tanú, több tíz órás vádirat újra meghallgatása, stb.) hagynak jóvá –, amit egyébként kérelmeztek is a vádlottak. Utóbbiban benne van az ügy elévülési lehetősége is (2002–2008-as időszak), ami egyébként minden idők legnagyobb fekete foltjává válhatna a Bihar megyei igazságszolgáltatásnak.

Az új ítélethirdetés dátuma december 10. (Fotó: bihon.ro)

S. É.

Facebook
Érintő hírportál