Élőlánc a magyar nyelv védelmében

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megye szervezete kezdeményezésére május 13-án délután helybéli magyarok egy csoportja élőlánccal vette körbe a nagyváradi városházát, tiltakozásul az anyanyelv hivatali használatának tiltása miatt.

A nagyváradi önkormányzat vezetői minden vonatkozó hazai törvényt semmibe véve 11 éve akadályozzák a történelmi magyar utcanevek kiírását. A magyarok a város összlakosságának 25 százalékát teszik ki, a magyar nyelvű tájékoztató feliratok mégis szinte mindenhonnan hiányoznak: a piacok, közterek, útjelzések, közintézmények feliratait a többszöri és folyamatos kérések ellenére sem hajlandók kihelyezni. Annak ellenére, hogy a helyi hatalomnak negyedszázada részese vagy esetenként csak szekértolója a magyarság érdekvédelmével és közképviseletével dicsekvő RMDSZ, a román törvényhozás egyik pártja.
Legutóbb a román többségű elöljáróság a „Szent László tér” felirat kihelyezéséért 1000 lej (több mint 200 euró) büntetést szabott ki néhány jogkövetelő polgárra. Az élőlánc – amelyben részt vett Tőkés László nagyváradi lakos, európai parlamenti képviselő, a Néppárt védnöke is – üzenete az volt: tudja meg a nyilvánosság, hogy 2016-ban, az Európai Unió egyik tagállamában pénzbírság jár azoknak, akik nyelvhasználati jogaikat követelik. „Tiltakozunk jogaink semmibevétele ellen! Követeljük a magyar nyelv egyenjogúságát!” – állt a flashmob-szerű akciót szervezők felhívásában.
(ittHON.ma)
Facebook
Érintő hírportál