Elrajtolnak a Szent László Napok

Elrajtolnak a Szent László Napok

2019. június 24–30.

Alig hármat kell aludnunk és elkezdődik az immár hetedik alkalommal megszervezett nagyváradi Szent László Napok programkavalkádja – és nem véletlenül használta Zatykó Gyula főszervező a kavalkád szót a fesztivál szervezőinek június 19-ei, szerdai sajtótájékoztatóján, az idén az eddigieknél is gazdagabb kínálattal várják a várba a közönséget, éljenek határon innen vagy túl.

A főszervező szerint a térség egyik legnagyobb kulturális fesztiválja idén izmosabb lett a koncertek, a kiállítások és a gyermekprogramok terén is.

Debrecen is beköltözik a várba

A korábbiaknál is erőteljesebbé vált Várad testvérvárosának, Debrecennek a jelenléte is a Szent László Napokon – arról, hogy mivel készülnek a Körös-parti városba, Komolay Szabolcs, a cívisváros kultúráért felelős alpolgármester számolt be a sajtótájékoztatón.

„Nagyon fontosnak tartjuk a két város, a két közösség együttműködését, hiszen két olyan településről van szó, amelyeket évszázados gazdasági, kulturális és oktatási kapcsok kötnek egymáshoz. Egy határ választ el bennünket, de az ma már csak jelképes, hiszen egy nagy közösségnek vagyunk a tagjai, amit úgy nevezünk, hogy Európai Unió, és ezen belül a határok átjárhatóvá váltak, és ezt a kapcsolatot, ami évszázadok óta megvolt, folyamatosan tudjuk erősíteni, egyre hatékonyabbá tenni” – fogalmazott az elöljáró.

Hozzátette: hetedik éve rendezik meg a Szent László Napokat Nagyváradon, Debrecen városa pedig első perctől fontosnak tartotta, hogy bekapcsolódjon a rendezvénybe. Komolay Szabolcs elmondása szerint idén is legalább féltucat Debrecenhez kötődő program lesz a fesztiválon. Június 26-án a várban felállított nagyszínpadon lép fel a Kodály Filharmónia, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes június 30-án lép színpadra a Fejedelmi udvarban, de Váradra érkezik a Debrecen Dixieland Jazz Band, a Déri Múzeum „átköltözteti” néhány napra a várba a mézeskalács-fesztiválját, Nagyváradi Kirakat címmel nyílik kiállítás a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszéke hallgatóinak Váraddal kapcsolatos diplomamunkáiból, és bemutatkozik a Debreceni Művelődési Központ NépmesePontja. Ugyanakkor két Debrecenhez kapcsoló állandó kiállítás is lesz a vármúzeumban – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Hagyományos programok és újdonságok

A sajtótájékoztatón Zatykó Gyula főszervező és V. Korpos Dalma, a fesztivált szervező Szent László Egyesület elnöke több immár hagyományosnak számító programról is beszámolt, és újdonságokról is lerántották egyúttal a leplet. Megtudtuk: idén sem maradnak el azok az események, amelyek összeforrtak a Szent László Napok nevével: Hagyományok kézről kézre név alatt megtartják a kézművesvásárt, amelyen változatos termékekkel várja az érdeklődőket a közel 70 partiumi, székelyföldi, kárpátaljai, anyaországi kézműves mester; újra találkozhatnak a Nagyváradról elszármazottak, több tucat program várja a családokat, gyermekeket, és lesz bor-, pálinka- és pezsgőkóstoló. Utóbbi különben premiernek számít. És ennél is nagyobb újítás, hogy idén lesz Közéleti sátor, amelynek előadásai, rendezvényei mindenki előtt nyitva állnak, be lehet térni egy kis beszélgetésre, egy fröccsre, vagy éppen bele lehet hallgatni az előadásokba. A sátorban minden nap lesz honosítási tanácsadás, de itt lehet csatlakozni majd a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéshez is egy aláírással. Ugyanakkor számos közéleti témában lesznek beszélgetések, többek között: Szent László szobrot a Szent László térre, magyar családpolitika és demográfia, Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program.

A hagyományőrzés mindig fontos szerepet játszott a Szent László Napokon, idén a honfoglalás korát idézik meg a Magyar–Turán Alapítvány közreműködésével, amely 10 éve rendezi Európa legnagyobb lovas hagyományőrző ünnepét, a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlést és a Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők legnagyobb seregszemléjét, az Ősök Napját.

Tavaly kísérleti jelleggel vezették be a Szent László Napok szervezői a szelektív hulladékgyűjtést, idén viszont már igazi zöld fesztivált kívánnak teremteni. Amellett, hogy a szemetet három különböző kukába kell majd dobniuk a fesztiválozóknak, az eseménysorozat idején a várban vásárolt ételek csomagolása komposztálható lesz.

Adományok ösztöndíjra, templomra

A Szent László Napok és az Össznépi Örömfőzés, avagy a magyar – és nem csak – ízek kóstolója neve is összeforrt az évek során. A gasztronómiában jeleskedők és a kóstoló ínyencek körében egyaránt népszerű rendezvény pedig idén jótékonysági jelleget is ölt. Több mint tíz csapat jelentkezett – a helyi és környékbeli csapatok mellett Magyarországról és Kárpátaljáról is érkeznek vendégek, hogy június 29-én, szombaton megmutassák hagyományos főztjeiket.
Az érdeklődő ínyencek pedig ezúttal is megkóstolhatják a csapatok főztjét a Szent László-érmék megváltásával. Az így befolyó összegeket pedig a Szent László Napok szervezői Kifőzzük a PKE-nekmottóval felajánlják a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke hallgatóinak meghirdetett Vizuális Alkotás és Nevelés ösztöndíjra, amelyet a kiváló teljesítményű diákok kaphatnak meg. A helyszínen ugyanakkor perselybe is lehet adakozni a Művészeti Tanszék hallgatóinak az ösztöndíjára.

Emellett a Szent László Napok vendége a nyíregyházi Cantemus Ifjúsági Vegyeskar és a Cantemus Fiúkórus – június 25-én, kedden lépnek majd fel a Nagyvárad-Olaszi római katolikus templomban (Barátok temploma). A koncertre a belépés ingyenes, de a szervezők szívesen fogadják a résztvevők adományait, és az összeget felajánlják a Barátok temploma altemplomának felújítására.

Koncertek minden korosztálynak

Amint arról korábban beszámoltunk, a Szent László Napokat csúcsra járató június 28–30-ai hétvége sztárzenekarai: a Csík zenekar, amely a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag együttesekből jól ismert Lovasi Andrást és az LGT legendás gitárosát, Karácsony Jánost is elhozza Nagyváradra, a Péterfy Bori & Love Band, a Neoton Família sztárjai, az OchoMacho, a VintageDolls, az Alma Együttes, a Misztrál. De szerdától minden este lesznek koncertek, a nótától a rockig mozgó széles skálán.

A Szent László Napok számokban

  • több mint 150 programpont
  • 27 koncert minden műfajban – könnyűzene, régizene, komolyzene, népdal, nóta
  • 32 családi és gyermekprogram
  • 23 program, amely a honfoglalás korát idézi meg a Kurultáj szervezésében
  • 13 előadás, beszélgetés az idén útjára indított Közéleti sátorban + 7 előadás különböző témákban
  • 10 kiállítás, amelyek között olyan is van, ami önmagában 6 külön kiállítást fog egybe
  • 11 tematikus séta a várban és a városban
  • 6 sporttevékenység
  • 4 táncelőadás

A programról és a fesztivállal kapcsolatos más kuriózumokról a Szent László napok honlapján (www.szentlaszlonapok.ro), valamint Facebook- és Instagram-oldalán lehet tájékozódni.

A Szent László Napok sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál