Emlékeztető: Emléktábla-avatás és könyvbemutató lesz a PKE-n

Emlékeztető: Emléktábla-avatás és könyvbemutató lesz a PKE-n

Tisztelgés az 500 éves reformáció előtt címmel tartanak könyvbemutatóval egybekötött emléktábla-avatást Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen december 7-én 18 órától.

A rendezvény első felében reformációi emlékülésre kerül sor a református püspöki palota Bartók-termében (Teleki/Primăriei u. 27. sz.). Köszöntést mond és az ülést levezeti Török Sándor egyházkerületi presbiteri főjegyző, megnyitóbeszéddel Pálfi József rektor, teológiaprofesszor szolgál. Tőkés Lászlónak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökének most megjelent kötetét Hermán M. János teológiai professzor, egyháztörténész mutatja be, a Kálvin és a kálvinizmus Erdélyben című kiadványhoz a szerkesztő, Bereczki András ny. lelkipásztor, Vitéz Ferenc debreceni egyetemi oktató és maga a szerző fűz zárógondolatokat.

A könyvbemutatót követően avatják fel a palota belső udvarában a reformációi emléktáblát, Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművész alkotását. Avatóbeszédet Vitéz Ferenc író, főiskolai tanár mond, az emlékjelet Tőkés László európai parlamenti képviselő és Pálfi József egyetemi rektor leplezik le. Mindkét helyszínen közreműködik a PKE énekkara, Kovács Gábor karnagy vezényletével.

A szervezők szeretettel várják az tisztelgőket, érdeklődőket az ünnepi eseményre.

Facebook
Érintő hírportál