Emlékeztető: május 3-án konzuli nap lesz az érmihályfalvi EMNT-irodában

Emlékeztető: május 3-án konzuli nap lesz az érmihályfalvi EMNT-irodában

Május 3-án, 11-16 óra között konzuli napot tartanak az érmihályfalvi EMNT-irodában, a Republicii / Köztársaság utca 40. szám alatt.
A szokásos ügyintézés keretében az érdeklődők ezúttal is leadhatják kérelmeiket a magyar állampolgársághoz, ugyanakkor anyakönyveztetésre (házasság, születés, halálozás) is sor kerül, valamint az anyakönyvi kivonatokat és útleveleket is átvehetik az érdekeltek. Azok, akik a magyar igazolványaikhoz járó pótlapokat várják, szintén átvehetik majd.
Az érmihályfalvi EMNT-irodában tájékoztatást kaphatnak az érdeklődök az anyasági támogatás, illetve életkezdési letéti számla felől a magyar állampolgársággal rendelkező gyermek esetében.

Facebook
Érintő hírportál