Emlékeztető: Román–magyar konferencia lesz Temesváron

Emlékeztető: Román–magyar konferencia lesz Temesváron

Az 1989-es romániai forradalom 30. évfordulója alkalmából Temesváron szervezi meg november 29-én, a Temesvári Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának K1-es amfiteátrumában (Vasile Pârvan sugárút, 2B szám) az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – a Reconstructio Egyesülettel közösen – immár hagyományosnak számító román–magyar konferenciáját.

A Temesvár 30 – a kerek évforduló a román–magyar kapcsolatok tükrében címet viselő rendezvényre szeretettel várják az érdeklődőket, valamint a sajtó képviselőit, akik a helyszínen 13 órától regisztrálhatnak.

Az esemény 14 órától Tőkés László EMNT-elnök köszöntőjével veszi kezdetét, majd ezt követően Vekov Károly történész tart előadást Szoboszlay Aladár román–magyar konföderációs terve címmel.

A Sándor Krisztina EMNT-ügyvezető elnök moderálásával zajló első kerekasztal-beszélgetés résztvevői – Ramona Băluțescu újságíró, író, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke, Eckstein-Kovács Péter jogász, Angela Tocilă író és publicista, valamint Brîndușa Armanca újságíró, egyetemi tanár – arra keresik a választ, hogy a rendszerváltást követő harminc évben miként alakultak a román–magyar kapcsolatok, s milyen lehetőségei vannak a párbeszéd és együttműködés felélénkítésének.

A második kerekasztal-beszélgetésen, melyet Kása Zsolt, a Temesvári Magyar Napok főszervezője moderál, a különböző kulturális találkozási pontok feltérképezésére tesz kísérletet Antal Tibor, az Întâlniri Româno-Maghiare elnevezésű Facebook-oldal működtetője, Szabó Csaba, a Corbii Albi/Fehér Holló alapítója és projektkoordinátora, Daniel Vighi egyetemi tanár, író és publicista, valamint Călin Rus, a Temesvári Interkulturális Intézet igazgatója.

Az eseményen való részvétel ingyenes és helyszíni regisztrációhoz kötött. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája

Facebook
Érintő hírportál