Érmihályfalván át, hazafelé…

Érmihályfalván át, hazafelé…

A Csíksomlyó Expressz pénteken éjfélkor kelt útra Szombathelyről, majd Budapesten csatlakozott hozzá a Székely Gyors. A két vonat egy tizenhat kocsiból álló szerelvényként indult Erdélybe. A csaknem fél kilométer hosszú vonatot Szent Mártont ábrázoló mozdony húzta, és mintegy 1200 zarándok utazott rajta.
A Kárpáteurópa Utazási Iroda kilencedik alkalommal megszervezett négynapos programjának legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, a történelmi Magyarország ezeréves határához való gyimesi zarándoklat volt. Idén a programot Madéfalván a Csík zenekar szabadtéri koncertje zárta. A zarándoklat fővédnöke és lelki vezetője Böjte Csaba szerzetes pap, akivel Madéfalván találkoztak a program résztvevői. A csíksomlyói búcsúba közlekedő másik, Boldogasszony zarándokvonat már csütörtök reggel elindult Erdélybe – írja az MTI.

A zarándokokat útjuk során Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson ünnepség keretében fogadták.

Baricz Nánási FerenczarándokvonatA hazafelé tartva  Érmihályfalván pedig a polgári oldal sorakozott fel a vasútállomáson (a nyírábrányi átkelő előtt) köszönteni nemzettársaikat, mellettük Baricz Nánási Ferenc, a Néppárt polgármesterjelöltje is. A szerelvény mintegy 20 percet állt a határmenti kisváros állomásán, ahol a nemzeti, a székely, a partiumi zászlók mellett vitézi  és egyéb történelmi lobogók is lengtek a pályaudvari peronon, illetve a vonatablakokból. A várakozás ideje alatt magyar népdalok,  katonadalok, a székely és a magyar Himnusz is elhangzott. A vendégszeretet és az összetartozás jegyében friss vízzel és több kosár pogácsával kínálták az utasokat.

Az eseményen nem vettek részt a város elöljárói.

Az alábbi linken megtekinthető az eseményről készült fényképalbum, amely Szabó Szilveszter munkája.

Fotó album

Sütő Éva

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Facebook
Érintő hírportál