Érmihályfalván bemutatták a helyi polgári oldal tevékenységét felölelő kiadványt

Érmihályfalván bemutatták a helyi polgári oldal tevékenységét felölelő kiadványt

Szombat este került bemutatásra az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) érmihályfalvi irodájában az a kiadvány, amely zömében a helyi szervezet hat esztendős honosítási ügyintézéssel kapcsolatos munkáját öleli fel, és többek között összegzi az érmihályfalvi Érintő Egyesület és az Érmelléki Gazdák Egyesületének (ÉGE) eddigi tevékenységét is.

otthon2 otthon4

Az eseményen jelen volt dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómia Tanács elnöke, a helyi EMNT-iroda vezetője, Csomortányi István, az ÉGE ügyvezető elnöke, Szilágyi Ferenc Hubart mihályfalvi költő, író és képzőművész, a kötet bevezető fejezetének (Partium, Érmellék, Érmihályfalva) szerzője, Baricz Nánási Ferenc, a Néppárt mihályfalvi polgármesterjelöltje, valamin alulírott, a kötet anyagának összeállítója.

A kiadvány bevezető szövegéről Szilágyi Ferenc Hubart beszélt, majd felolvasott egy saját, alkalomhoz és kötethez illő verset is, Otthont a magyarnak! címmel.

A hat éves honosítási munka, valamint a kiadványban szereplő többi szervezet tevékenységének szintézisét Dr. Szilágyi Ferenc mutatta be, majd Csomortányi István beszélt a helyi polgári oldal Partium szerte elismert tevékenységéről. Mint mondta, Érmihályfalva és annak vonzásköre a térség legnagyobb húzóereje, annál is inkább, mivel a város eme rétege képes volt túlélni a polgári értékeket pusztító kommunista rezsim korszakát is.

otthon3 otthon6Alulírott, a kiadvány összeállítója pedig az érintett szervezetek születéséről, tevékenységük összegzéséről, a tartalom felépítéséről, vonalvezetéséről szólt.

Az áprilisban megjelent Otthon, munka, tisztesség! című kiadványt az Érintő hírportál rendszergazdája, Bíró Róbert tördelte.

A kötet az EMNT támogatásával látott napvilágot.

A bemutató résztvevőin kívül, akik érdekeltek a szép kiadású számozott kötetek beszerzésében, azok a Köztársaság utcai EMNT-irodában névsoros alapon juthatnak hozzá.

Sütő Éva

 

Szilágyi Ferenc Hubart:

Otthont a magyarnak!

Váradi kávéház,

Bús jelen, halk szavak;

Régi tűz, régi láz

Oly mélyen alszanak.

Tegnappá vált immár

Az álmodott Holnap,

a jelenünk cingár,

fűzfasípok szólnak.

Tespedve a télbe

Bevették a várunk.

Ébresztőt remélve

Ugyan mire várunk?

A ma múltat idéz,

vitriollal mardal,

terem-e jó vitéz

plajbásszal vagy karddal?

Szabad szelek fújnak,

Ébresztő csibészek!

Ha virrad az új nap,

szunnyadozni vétek!

A zsarnokot penge

Küldje a pokolra,

Kinek karja gyenge,

Nosza, kapjon tollra!

Jöjj, áldott szabadság,

S akik ma zavarnak,

népünk békén hagyják!

Otthont a magyarnak!

 

Facebook
Érintő hírportál